Szendvics bundázott rákkal
Összetevők
1 cs Eisberg Fitness mix
1 ciabatta kenyér
2 evőkanál majonéz
2 kiskananál aprított metélőhagyma vagy újhagyma
csipet fokhagymapor
pár csepp citromlé
pár csepp tabasco szósz
4 pucolt, nyers garnéla farok
2 nagy szelet paradicsom
étolaj a sütéshez
Elkészítés
Tegyünk egy kis nejlonzacskóba 2 evőkanál kukoricalisztet. A rákokat konyhai papírtörlőn itassuk szárazra, dobjuk bele a zacskóba és rázogassuk össze. Melegítsünk ujjnyi olajat egy edényben. Amíg az olaj melegedik, a majonézt ízesítsük ízlésünk szerint tabascoval, hagymával, fokhagyma porral és citromlével. Vágjuk félbe a kenyeret, kenjük meg a fűszeres majonézzel. Süssük a rákokat másfél percig, majd szedjük ki egy konyhai papírtörlőre. Állítsuk össze a szendvicset: az alsó kenyérszeletre tegyük a salátát, majd a rákokat, végül a paradicsomszeleteket, melyeket sózzunk-borsozzunk, végül borítsuk be a kenyér másik felével.
Dietetikusunk tanácsai
Várandósság: A halak és a különböző “tenger gyümölcsei” fogyasztásával kapcsolatban folyamatosan felmerülő kérdés a húsuk esetleges nehézfém szennyezettsége. A nagyméretű, ragadozó tengeri halfajtáknak, mint például a kardhal, királymakréla és a cápa, magasabb a metil-higany tartalma, így fogyasztásuk nem ajánlott várandósoknak, de nem is igazán találkozunk ilyen típusú halakkal kis hazánkban, úgyhogy ez a veszély nem fenyegeti az anyukákat. A nagyon alacsony kockázatú halak kategóriájába tartoznak a minimális vagy semmi higanyt nem tartalmazó halak, mint például a (vad)lazac, harcsa, hering, szardella és a garnélarák is, melyekből hetente 1-2-szer javasolt fogyasztani, kismamáknak alaposan átsütve! A várandós étrend fontos alkotóelemei a halak, tengeri halfajták, többek között jelentős ómega-3 zsírsavtartalmuk miatt, melyek hozzájárulnak a magzat egészséges fejlődéséhez. A vásárlásnál legyünk körültekintőek, csak megbízható helyen vásároljunk halat és garnélát! A Tabasco tulajdonképpen egy ecetben, sóval erjesztett csípőspaprika szósz. Nagyon erős és tömény, így magában nem is érdemes megkóstolni. Már néhány csepp elég belőle, hogy aromájával megbolondítsa az ételt. Kismamák ezt a szószt el is hagyhatják a receptből, vagy akik kívánják és bírják is az erőset, akkor először csak 1 cseppel próbálják ki vele az ízesítést! A várandós anyukákra vonatkozó táplálkozási ajánlások szerint a salátákat a zsírdús majonézes dresszing helyett inkább natúr vagy ízesített (például kapros, bazsalikomos, fokhagymás) kefires, joghurtos öntetekkel, hidegen sajtolt növényi olajakkal (például olíva-, lenmag-, tökmag-, szőlőmagolaj), vagy bor- és gyümölcsecetekkel ízesítsék. Nyers tojást tartalmazó ételek, mint például a házi majonéz, kerülendők várandósság alatt a szalmonella fertőzés veszélye miatt, a bolti pasztőrözött majonéz mértékkel beillesztve az étrendbe fogyasztható.
Gluténérzékenység
A gluténérzékenyek számára az egyik legnagyobb probléma a hagyományos kenyerek és péksütemények kiváltása gluténmentes változatokkal. A receptben a szendvicshez vásárolhatnak gluténmentes pékárut, de süthetnek házilag is ciabattát, ami olcsóbb a boltinál, és így még a saját készítés élménye is a miénk. Azonban a gluténmentes kenyérsütés különösen nagy kihívás, hogy ne száraz, morzsalékos, kemény, hanem ropogós héjú, puha belsejű és finom gluténmentes vekni legyen a végeredmény, ami nem szárad ki fél nap alatt. Rengeteg gluténmentes kenyérrecept található különböző oldalakon, vannak olyan kipróbált receptek, amelyeket dietetikusok készítettek és lektoráltak, érdemes kipróbálni néhányat közülük. A bolti majonézek tartalmazhatnak glutént, ezért csak a gluténmentes termékek listáján szereplők közül lehet választani. Vagy pedig készítsünk majonézt (ritkán használt magyar nevén olajvajat) házilag.
Laktózintolerancia
A majonézek általában nem tartalmaznak laktózt, azonban akad olyan light majonéz termék, amelynek az összetevői között tejport találunk, ezért vásárláskor mindig figyelmesen olvassuk el a címkeinformációt! Készíthetünk házilag is majonézt, például a gluténérzékenyeknél leírt recept alapján. Vannak, akik csak a nagyobb mennyiségű laktózt tartalmazó tej, illetve tejalapú italok és ételek fogyasztására érzékenyek, azonban az alacsony tejcukortartalmú tejtermékeket (például joghurt, érlelt sajtok) és a rejtett laktózt tartalmazó élelmiszereket (például pékáruk) jól tolerálják, ők egyéni tűrőképesség szerint fogyaszthatják ezeket az ételeket. Azonban létezik a laktózintoleranciának olyan formája is, amikor valakinél problémát okoz már az adalékként felhasznált laktóztartalmú összetevő is, amit számos feldolgozott termékbe, például pékárukba, süteményekbe, felvágottakba, sőt még gyógyszerekbe is tesznek. A különböző pékáruk általában nem laktózmentesek, például egyes bolti ciabatták tartalmaznak sovány tejport, a sajtos és a francia pékáruk sem fogyaszthatóak, a kenyerek, vizes zsemle és kifli engedélyezettek. Vásárláskor mindig figyeljünk a pékáruk csomagolásán az összetevők és az allergének jelölésére, és olyan terméket válasszunk, ami jelölten laktózmentes. Azonban a nem előre csomagolt pékárukon gyakori, hogy nincs címke, vagy ha van is, az összetevőket nem tüntetik fel rajta. Az élelmiszerek jelölésének általános szabályait jelenleg európai uniós irányelven alapuló minisztériumi rendelet szabályozza, melynek értelmében a nem csomagolt pékáruk esetében is fel kell tüntetni azokat az alapinformációkat, amelyek alapján a fogyasztó tájékozódhat. Mindig nézzük meg, hogy az általunk választott nem előre csomagolt pékárun megtaláljuk-e az összetevőket. Házilag is készíthetünk mindenféle laktózmentes pékárut és péksüteményt, például házi ciabatta készítéséhez is sok változatos recept található az interneten. Jó étvágyat, salátázzunk mindennap!
Shenker-Horváth Kinga
Other Recipes

Sült padlizsános kuszkusz saláta






Diós-Fetás zöldsaláta






Carpaccio






Epres tavaszi saláta






Saláta őszibarackkal, szárított sonkával






Diós- mézes saláta






Sült tofu, paradicsommal






Kolbászos-burgonyás saláta






Párolt harcsafilé, zöldfűszeres tormakrémmel






Egészben sült pisztráng, bazsalikomos narancsos majonézzel






Citrusos sertéskaraj forró sárgarépával és rucolával






Bélszíncsíkok osztrigaszósszal






Halloumi sajt uborkaszósszal






Roston sült libamáj, paprika paradicsom öntettel






Saláta erdei gyümölcsöntettel, kecskesajttal






Gyömbéres-mézes dresszing, párolt zellerrel






Mentás-olívabogyós öntet, párolt-sült édesköménnyel






Szalonnás saláta, fokhagymás öntettel






Vajban párolt zöldspárga, pezsgős öntettel






Citrusos dresszing sárgadinnyével






Kapribogyós dresszing, pirított baguettel






Majorannás pirított gombasaláta, kukoricaolajjal






Mustáros kusz-kusz saláta






Sült citromos öntet chilis garnélával






Narancsos-lilahagymás saláta






Szezámmagos szójás saláta friss körtével






Forró szőlőragu tökmagolajos, fehérboros dresszinggel






Sárgarépás falafelgolyók pitában






Fügés-libamájas bagel






Wellington sertésszűz






Sütőtökös quinoa saláta fűszeres tökmaggal






Sült paradicsomsaláta oregánós kecskesajtgolyókkal






Ricottával töltött szilva






Kapros füstölt lazac kapribogyóval






Birsalmás garnélanyársak






Húsvéti saláta






Pomelosaláta csirkenyárssal






Nyári tekercsek hátszínnel






Medvesaláta






Piri-piri csirke salátával






Tex-mex szendvics fetás salátával






Ricottaropogós friss salátával






Csirkemájsaláta gránátalmával






Gyros-saláta






Salátamix marinált gombafalatokkal






Almás-sonkás saláta kéksajtöntettel






Zöldsaláta ecetes heringgel






Spenótos mini quiche zöldsalátával






Sütőben sült csirkecomb coleslaw salátával






Marinált narancsos zöldsaláta






Az én salátám lapcsánka harcsával és újhagymával






Az én salátám tortilla hátszínnel






Az én salátám ropogós combokkal






Madársaláta meleg fehérbabbal és póréval






Gesztenyés saláta szőlővel






Chilis tonhalas vacsorasaláta






Rucola saláta pirított polentával és csirkemellel






Körte diós sajtkrémmel töltve, madárbegy salátával






Friss saláta narancsos lencsével és aszalt szilvával






Káposztasaláta camembert sajttal, dióval és szőlővel






Burgonyasaláta friss salátával és kolbászmorzsával






Sült sütőtökös őszi saláta zsályával lilahagymával és kolozsvári szalonnával






Kuszkusz saláta






Zöld gazpacho saláta






Gyümölcsös zöldsaláta gyömbéres öntettel






Vegyes zöldsaláta diós-datolyás öntettel






Panzanella rucolával






Saláta csirkemájjal aszalt szilvás öntettel






Taco saláta






Amerikai káposztasaláta ananásszal






Családi vacsorasaláta joghurtos öntettel






Fetás tavaszi saláta fűszeres öntettel






Spanyol saláta






Gazdag Saláta Mákos Öntettel






Távol-Keleti Lazackockák Majonézes Salátával






Fehérjedús saláta






Sült céklás saláta almával és kecskesajttal






Csicseri- és zöldborsós rukkolasaláta kolbászcsipsszel






Saláta roládok olaszosan






Korianderes füstölt tofu saláta






Sült körtés madársaláta kecskesajttal és kandírozott dióval






Coleslaw saláta almával és dióval / Coleslaw salad with apple and nuts






Thai steaksaláta






Nyáridéző gyümölcsös Őszi mix salátakeverék feta sajttal




