Az én salátám lapcsánka harcsával és újhagymával
Összetevők
1 cs Eisberg Az én salátám
15 dkg harcsafilé
2 közepes krumpli
1 tojás
2,5 evőkanál kukoricaliszt
1 szál újhagyma
½ csokor petrezselyem
só, bors
olaj vagy kókuszolaj a sütéshez
Elkészítés
A halfilén húzzuk végig az ujjunkat. Ha valahol szálkát érzünk, azt szedjük ki. Ezt követően vágjuk kis kockákra a halat, sózzuk borsozzuk, tegyük egy nagyobb keverőtálba. Hámozzuk meg a krumplikat, nagy lyukú reszelőn reszeljük rá a halra, enyhén sózzuk. Vágjuk karikára az új hagymát (a zöld részét ne vágjuk bele), tegyük a tálba. Aprítsunk fel a petrezselymet és szórjuk a tálba, majd üssük bele a tojást, kicsit keverjük el. Ezt követen kanalanként adagoljuk és keverjük el a kukoricalisztet, közben enyhén sózzuk. A sütésre alkalmas végeredmény egy kicsit ragacsos, de nem homogén tészta. Egy serpenyőben melegítsünk fel 2-3 ujjnyi olajat. Ha elég meleg, akkor egy evőkanálnyi adagokat eresszünk bele a tésztából az olajba. Ha az egyik oldala megsült, forgassuk meg. Süssük, amíg szép piros nem lesz (kb. 4-5 perc). Ha megsült, szedjük ki szalvétára vagy papírtörlőre. Amíg sülnek a halas lapcsánkák, a Freshbalance mixet keverjük össze ízlés szerint Eisberg Yoghurt öntettel. Ha megsültek a lapcsánkák, már tálalhatjuk is!
Eisberg tipp: A recept elkészíthető búzaliszttel is, de ha a receptben szereplő kukoricalisztnél maradunk, akkor gluténérzékenyek is fogyaszthatják.
Other Recipes

Sült padlizsános kuszkusz saláta






Diós-Fetás zöldsaláta






Carpaccio






Epres tavaszi saláta






Saláta őszibarackkal, szárított sonkával






Diós- mézes saláta






Sült tofu, paradicsommal






Kolbászos-burgonyás saláta






Párolt harcsafilé, zöldfűszeres tormakrémmel






Egészben sült pisztráng, bazsalikomos narancsos majonézzel






Citrusos sertéskaraj forró sárgarépával és rucolával






Bélszíncsíkok osztrigaszósszal






Halloumi sajt uborkaszósszal






Roston sült libamáj, paprika paradicsom öntettel






Saláta erdei gyümölcsöntettel, kecskesajttal






Gyömbéres-mézes dresszing, párolt zellerrel






Mentás-olívabogyós öntet, párolt-sült édesköménnyel






Szalonnás saláta, fokhagymás öntettel






Vajban párolt zöldspárga, pezsgős öntettel






Citrusos dresszing sárgadinnyével






Kapribogyós dresszing, pirított baguettel






Majorannás pirított gombasaláta, kukoricaolajjal






Mustáros kusz-kusz saláta






Sült citromos öntet chilis garnélával






Narancsos-lilahagymás saláta






Szezámmagos szójás saláta friss körtével






Forró szőlőragu tökmagolajos, fehérboros dresszinggel






Sárgarépás falafelgolyók pitában






Fügés-libamájas bagel






Wellington sertésszűz






Sütőtökös quinoa saláta fűszeres tökmaggal






Sült paradicsomsaláta oregánós kecskesajtgolyókkal






Ricottával töltött szilva






Kapros füstölt lazac kapribogyóval






Birsalmás garnélanyársak






Húsvéti saláta






Pomelosaláta csirkenyárssal






Nyári tekercsek hátszínnel






Medvesaláta






Piri-piri csirke salátával






Tex-mex szendvics fetás salátával






Ricottaropogós friss salátával






Csirkemájsaláta gránátalmával






Gyros-saláta






Salátamix marinált gombafalatokkal






Almás-sonkás saláta kéksajtöntettel






Zöldsaláta ecetes heringgel






Spenótos mini quiche zöldsalátával






Sütőben sült csirkecomb coleslaw salátával






Marinált narancsos zöldsaláta






Az én salátám tortilla hátszínnel






Az én salátám ropogós combokkal






Madársaláta meleg fehérbabbal és póréval






Gesztenyés saláta szőlővel






Chilis tonhalas vacsorasaláta






Rucola saláta pirított polentával és csirkemellel






Körte diós sajtkrémmel töltve, madárbegy salátával






Friss saláta narancsos lencsével és aszalt szilvával






Káposztasaláta camembert sajttal, dióval és szőlővel






Burgonyasaláta friss salátával és kolbászmorzsával






Sült sütőtökös őszi saláta zsályával lilahagymával és kolozsvári szalonnával






Kuszkusz saláta






Zöld gazpacho saláta






Gyümölcsös zöldsaláta gyömbéres öntettel






Vegyes zöldsaláta diós-datolyás öntettel






Panzanella rucolával






Saláta csirkemájjal aszalt szilvás öntettel






Taco saláta






Amerikai káposztasaláta ananásszal






Családi vacsorasaláta joghurtos öntettel






Fetás tavaszi saláta fűszeres öntettel






Spanyol saláta






Gazdag Saláta Mákos Öntettel






Távol-Keleti Lazackockák Majonézes Salátával






Fehérjedús saláta






Sült céklás saláta almával és kecskesajttal






Csicseri- és zöldborsós rukkolasaláta kolbászcsipsszel






Saláta roládok olaszosan






Korianderes füstölt tofu saláta






Sült körtés madársaláta kecskesajttal és kandírozott dióval






Szendvics bundázott rákkal






Coleslaw saláta almával és dióval






Thai steaksaláta






Nyáridéző gyümölcsös Őszi mix salátakeverék feta sajttal




