Sült sütőtökös őszi saláta zsályával lilahagymával és kolozsvári szalonnával
Összetevők
1 cs Eisberg Őszi Mix
6 db zsályalevél
12 dkg kolozsvári szalonna
25 dkg sült tök, kockázva
1 közepes fej lilahagyma
2 evőkanál olívaolaj a sütéshez
só, bors
4 kiskanál balzsamecet
4 evőkanál extraszűz olívaolaj
2 kiskanál méz
Elkészítés
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra alsó-felső sütéses üzemmódban. A tököt hosszában vágjuk ketté, magozzuk ki és alufóliával kibélelt tepsiben süssük kb. 50-60 percig, amíg a teteje barnás, a húsa pedig omlós nem lesz. Ha kész tegyük félre hűlni.Amíg sül a tök készítsük el az öntetet. A zsályaleveleket mossunk meg, kettőt vágjuk nagyon apróra. A mézet, a balzsamecetet és az olívaolajat keverjük össze és keverjük bele az aprított zsályaleveleket, majd tegyük félre. Vágjuk a kolozsvári zsalonnát kb. 1,5 cm-es kockákra, a lilahagymát 0,5 cm-es karikákra. Egy evőkanál olajon kezdjük el sütni a szalonnakockákat közepes lángon. Amint kezd színt kapni, adjuk hozzá a maradék zsályaleveleket félbevágva, és pár percig, rázogatva süssük őket együtt. Pár másodperc múlva érezni lehet majd a zsálya mással össze nem téveszthető finom illatát. Ha kész, tegyük ki egy tálra. Tegyük vissza a serpenyőt a tűzre, és a hagymakarikákat is pirítsuk meg, folyamatosan rázogatva, hogy színt kapjanak, de ne puhuljanak nagyon meg. Ha kész, vegyük le a serpenyőt a tűzről. Az Őszi mixet rendezzük el egy tálban, locsoljuk meg az öntet felével, forgassuk össze, majd ízlés szerint sózzuk-borsozzuk. Rendezzük el a tetején a már kihűlt sütőtök darabokat, a szalonnát és a pirított hagymát, locsoljuk rá a maradék öntetet, és máris fogyasztható a salátánk.
Eisberg tipp: A zsálya helyett használhatunk rozmaringot, de akár kakukkfüvet is. Mindhárom fűszernek hő hatására erősebb lesz az illat- ezért akár érdemes a sütőtökkel együtt sütni egy pár agácskát ezekből a fűszerekből. Kolozsvári hiányában a bacon is megteszi, de akkor 2 cm-es csíkokra vágjuk és ne süssük túl, hogy a ropogóssága mellet a zsírtartalma is megmaradjon, különben nagyon száraz lesz a salátánk.
Other Recipes

Sült padlizsános kuszkusz saláta






Diós-Fetás zöldsaláta






Carpaccio






Epres tavaszi saláta






Saláta őszibarackkal, szárított sonkával






Diós- mézes saláta






Sült tofu, paradicsommal






Kolbászos-burgonyás saláta






Párolt harcsafilé, zöldfűszeres tormakrémmel






Egészben sült pisztráng, bazsalikomos narancsos majonézzel






Citrusos sertéskaraj forró sárgarépával és rucolával






Bélszíncsíkok osztrigaszósszal






Halloumi sajt uborkaszósszal






Roston sült libamáj, paprika paradicsom öntettel






Saláta erdei gyümölcsöntettel, kecskesajttal






Gyömbéres-mézes dresszing, párolt zellerrel






Mentás-olívabogyós öntet, párolt-sült édesköménnyel






Szalonnás saláta, fokhagymás öntettel






Vajban párolt zöldspárga, pezsgős öntettel






Citrusos dresszing sárgadinnyével






Kapribogyós dresszing, pirított baguettel






Majorannás pirított gombasaláta, kukoricaolajjal






Mustáros kusz-kusz saláta






Sült citromos öntet chilis garnélával






Narancsos-lilahagymás saláta






Szezámmagos szójás saláta friss körtével






Forró szőlőragu tökmagolajos, fehérboros dresszinggel






Sárgarépás falafelgolyók pitában






Fügés-libamájas bagel






Wellington sertésszűz






Sütőtökös quinoa saláta fűszeres tökmaggal






Sült paradicsomsaláta oregánós kecskesajtgolyókkal






Ricottával töltött szilva






Kapros füstölt lazac kapribogyóval






Birsalmás garnélanyársak






Húsvéti saláta






Pomelosaláta csirkenyárssal






Nyári tekercsek hátszínnel






Medvesaláta






Piri-piri csirke salátával






Tex-mex szendvics fetás salátával






Ricottaropogós friss salátával






Csirkemájsaláta gránátalmával






Gyros-saláta






Salátamix marinált gombafalatokkal






Almás-sonkás saláta kéksajtöntettel






Zöldsaláta ecetes heringgel






Spenótos mini quiche zöldsalátával






Sütőben sült csirkecomb coleslaw salátával






Marinált narancsos zöldsaláta






Az én salátám lapcsánka harcsával és újhagymával






Az én salátám tortilla hátszínnel






Az én salátám ropogós combokkal






Madársaláta meleg fehérbabbal és póréval






Gesztenyés saláta szőlővel






Chilis tonhalas vacsorasaláta






Rucola saláta pirított polentával és csirkemellel






Körte diós sajtkrémmel töltve, madárbegy salátával






Friss saláta narancsos lencsével és aszalt szilvával






Káposztasaláta camembert sajttal, dióval és szőlővel






Burgonyasaláta friss salátával és kolbászmorzsával






Kuszkusz saláta






Zöld gazpacho saláta






Gyümölcsös zöldsaláta gyömbéres öntettel






Vegyes zöldsaláta diós-datolyás öntettel






Panzanella rucolával






Saláta csirkemájjal aszalt szilvás öntettel






Taco saláta






Amerikai káposztasaláta ananásszal






Családi vacsorasaláta joghurtos öntettel






Fetás tavaszi saláta fűszeres öntettel






Spanyol saláta






Gazdag Saláta Mákos Öntettel






Távol-Keleti Lazackockák Majonézes Salátával






Fehérjedús saláta






Sült céklás saláta almával és kecskesajttal






Csicseri- és zöldborsós rukkolasaláta kolbászcsipsszel






Saláta roládok olaszosan






Korianderes füstölt tofu saláta






Sült körtés madársaláta kecskesajttal és kandírozott dióval






Szendvics bundázott rákkal






Coleslaw saláta almával és dióval






Thai steaksaláta






Nyáridéző gyümölcsös Őszi mix salátakeverék feta sajttal




