Taco saláta
Összetevők
1 cs Fitness Mix
1 cső kukorica vagy 3/4 bögrényi fagyasztott kukoricaszem
1 kukoricás puha tortilla, 16 darabra vágva
1/2 doboz konzerv feketebab
1 paradicsom (nem leves fajta: a hosszúkás formájú nem az)
150 g darált pulykahús
½ lime
1/4 fej vöröshagyma
1 csipet őrölt csili
1 csipet őrölt kömény
1 csipet őrölt fahéj
1/2 kávéskanál durva szemű só
60 ml joghurt
60 ml tejföl
1 kávéskanál lime lé
2-3 evőkanálnyi aprított koriander zöld
1/3 csilipaprika magozva, aprítva
só, bors
Elkészítés
Bő vízben főzzük meg a kukoricát. Hagyjuk egy kicsit hűlni. Ha csöves kukoricánk van, a szemeket egy éles késsel vágjuk le a kukoricacsőről. Tegyük félre. Egy serpenyőben kis olívaolajon pirítsuk meg a darált pulykahúst, adjunk hozzá egy kis vizet, és 7-10 perc alatt főzzük készre. Adjuk hozzá az őrölt köményt, a csiliport, a fahéjat és a fél lime levét. A paradicsomot kockázzuk fel. A hagymát vágjuk hajszálvékony csíkokra. A konzerv babot öntsük szűrőbe, többször mossuk át, majd hagyjuk alaposan lecsöpögni. Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. Egy sütőlemezen egyenletesen oszlassuk el a tortilla darabokat, majd kb. 10 perc alatt süssük ropogósra. Félidőben fordítsuk meg őket, hogy mindkét felük piruljon meg. Hagyjuk hűlni. Készítsük el az öntetet: keverjük össze a tejfölt a joghurttal, majd adjuk hozzá a koriander zöldet, a csilipaprikát és a kávéskanálnyi lime levet. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A salátát szórjuk egy keverőtálba. Szedjük rá a húst, majd adjuk hozzá a babot, a paradicsomot, a hagymákat, a kukoricát és tortilla darabokat (mangót vagy avokádót, ha szeretnénk). Öntsük rá az öntetet, forgassuk össze, majd azonnal tálaljuk.
Eisberg tipp: elég nehéz fél konzervnyi babot eltenni. Hogy ne vesszen kárba, készítsünk csilis babot, amit le is fagyaszthatunk. Készítsünk dupla adagot a darált húsból és a kukoricából. A fennmaradó adag kukoricához és húshoz adjuk hozzá a maradék babot és egy kis konzervnyi tarkababot, öntsük fel 1 dl sörrel, 1 dl vízzel és 2 evőkanál paradicsompürével. Kis lángon forraljuk össze, és kész is a szívmelengető egytálétel. Csak egy kis sajt és tejföl kell a tálaláshoz. Ha nincs maradék tortilla, akkor friss kenyérrel is ugyanolyan finom.
Other Recipes

Sült padlizsános kuszkusz saláta






Diós-Fetás zöldsaláta






Carpaccio






Epres tavaszi saláta






Saláta őszibarackkal, szárított sonkával






Diós- mézes saláta






Sült tofu, paradicsommal






Kolbászos-burgonyás saláta






Párolt harcsafilé, zöldfűszeres tormakrémmel






Egészben sült pisztráng, bazsalikomos narancsos majonézzel






Citrusos sertéskaraj forró sárgarépával és rucolával






Bélszíncsíkok osztrigaszósszal






Halloumi sajt uborkaszósszal






Roston sült libamáj, paprika paradicsom öntettel






Saláta erdei gyümölcsöntettel, kecskesajttal






Gyömbéres-mézes dresszing, párolt zellerrel






Mentás-olívabogyós öntet, párolt-sült édesköménnyel






Szalonnás saláta, fokhagymás öntettel






Vajban párolt zöldspárga, pezsgős öntettel






Citrusos dresszing sárgadinnyével






Kapribogyós dresszing, pirított baguettel






Majorannás pirított gombasaláta, kukoricaolajjal






Mustáros kusz-kusz saláta






Sült citromos öntet chilis garnélával






Narancsos-lilahagymás saláta






Szezámmagos szójás saláta friss körtével






Forró szőlőragu tökmagolajos, fehérboros dresszinggel






Sárgarépás falafelgolyók pitában






Fügés-libamájas bagel






Wellington sertésszűz






Sütőtökös quinoa saláta fűszeres tökmaggal






Sült paradicsomsaláta oregánós kecskesajtgolyókkal






Ricottával töltött szilva






Kapros füstölt lazac kapribogyóval






Birsalmás garnélanyársak






Húsvéti saláta






Pomelosaláta csirkenyárssal






Nyári tekercsek hátszínnel






Medvesaláta






Piri-piri csirke salátával






Tex-mex szendvics fetás salátával






Ricottaropogós friss salátával






Csirkemájsaláta gránátalmával






Gyros-saláta






Salátamix marinált gombafalatokkal






Almás-sonkás saláta kéksajtöntettel






Zöldsaláta ecetes heringgel






Spenótos mini quiche zöldsalátával






Sütőben sült csirkecomb coleslaw salátával






Marinált narancsos zöldsaláta






Az én salátám lapcsánka harcsával és újhagymával






Az én salátám tortilla hátszínnel






Az én salátám ropogós combokkal






Madársaláta meleg fehérbabbal és póréval






Gesztenyés saláta szőlővel






Chilis tonhalas vacsorasaláta






Rucola saláta pirított polentával és csirkemellel






Körte diós sajtkrémmel töltve, madárbegy salátával






Friss saláta narancsos lencsével és aszalt szilvával






Káposztasaláta camembert sajttal, dióval és szőlővel






Burgonyasaláta friss salátával és kolbászmorzsával






Sült sütőtökös őszi saláta zsályával lilahagymával és kolozsvári szalonnával






Kuszkusz saláta






Zöld gazpacho saláta






Gyümölcsös zöldsaláta gyömbéres öntettel






Vegyes zöldsaláta diós-datolyás öntettel






Panzanella rucolával






Saláta csirkemájjal aszalt szilvás öntettel






Amerikai káposztasaláta ananásszal






Családi vacsorasaláta joghurtos öntettel






Fetás tavaszi saláta fűszeres öntettel






Spanyol saláta






Gazdag Saláta Mákos Öntettel






Távol-Keleti Lazackockák Majonézes Salátával






Fehérjedús saláta






Sült céklás saláta almával és kecskesajttal






Csicseri- és zöldborsós rukkolasaláta kolbászcsipsszel






Saláta roládok olaszosan






Korianderes füstölt tofu saláta






Sült körtés madársaláta kecskesajttal és kandírozott dióval






Szendvics bundázott rákkal






Coleslaw saláta almával és dióval






Thai steaksaláta






Nyáridéző gyümölcsös Őszi mix salátakeverék feta sajttal




