Hallgass meg minket!


Spotify   
 

Az egészség jegyében:
 Diéta Dilemma podcastok az Eisbergtől

„Nincs lehetetlen!” – akár ez is lehetne az Eisberg Hungary Kft. szlogene, aki évek óta fáradhatatlanul hangsúlyozza az egészséges életmód fontosságát. Ebbe a sormintába illeszkedik bele a salátaóriás legújabb, hiánypótló dobása: a Diéta Dilemma című saját podcastsorozat indítása. Az első évadban Péter Petra műsorvezető izgalmas témákkal, kitűnő szakértőkkel és profi sportolókkal együtt kalauzol el minket az egészségünkkel kapcsolatos tények és tévhitek labirintusában.

Hasznos tippek a kezdetekhez

A podcastok egyre népszerűbb formátumnak számítanak, hiszen: bármikor elérhetőek, informatívak és nagyon szórakoztatók is. Nem véletlen, hogy Spielmann Laura, az Eisberg Hungary Kft. kiemelt ügyfél- és marketingmenedzsere is felfigyelt arra, milyen jó lehetőségeket rejtenek a kedvünk szerint meghallgatható hanganyagok:

– A rohanó hétköznapokban kevés dologra jut idő, így egyre inkább felértékelődik a podcastok szerepe. Ez adta az alapgondolatot a Diéta Dilemma sorozat megszületéséhez, ami jól egybecseng azzal az edukációs szemléletünkkel, mely az egészséges életmód szerepét emeli ki a táplálkozás és a sport oldaláról.

Izgalmas témák és profi szakértők

A forgatásokhoz gondosan válogatták össze a témákat, hogy naprakész, hiteles információkkal szolgáljanak azoknak, akik szeretnének többet tenni a saját és szeretteik egészségéért. A különböző témájú podcastok segítenek eligazodni a növényi alapú étrendek között, vagy épp megmutatják, hogyan lehet örömteli és önsanyargatás-mentes az életmódváltás.

Ráadásul mindezt olyan kiváló szakértők bevonásával teszik, mint például Shenker-Horváth Kinga, az Eisberg dietetikusa és táplálkozástudományi szakembere, aki – a többi meghívott vendéghez hasonlóan – első szóra „igent” mondott a felkérésre. Szerinte ugyanis nagyon fontos minden olyan preventív jellegű program támogatása, mely pozitív irányba mozdítja előre az egészségi állapotunkat. Különösen azért, mert Magyarországon vezető haláloknak számítanak a szív- és érrendszeri betegségek, valamint nagyon magas a daganatos betegségek aránya is, melyek kialakulásának megelőzésében kulcsfontosságú az egészséges életmód kialakítása.

– A járványszerűen terjedő elhízás komoly problémát jelent hazánkban is – a magyar felnőtt lakosság kb. 60-65%-a túlsúlyos vagy elhízott, ezzel az aránnyal pedig Európában sajnálatosan az elsők között állunk. Pedig a plusz kilók megjelenéséhez olyan életmódbeli tényezők járulnak hozzá, mint az egészségtelen táplálkozás és a fizikai aktivitás hiánya, melyeken a megfelelő ismeretek birtokában, tudatossággal és kellő motivációval változtatni lehet. A dietetikus szakember bízik benne, hogy ez a podcastsorozat is egy lépés lehet ahhoz, hogy még szélesebb körben odafigyeljenek az emberek a saját életminőségük javítására.

Hegymászóktól az intuitív étkezésig

Utóbbi biztosan nem fog múlni sem Shenker-Horváth Kingán, sem a műsorvezetőn, Péter Petrán, mert a két hölgy gyorsan megtalálta a közös hangot, így pedig igazán bensőséges beszélgetéseknek lehetnek fültanúi a hallgatók – ezt erősítette meg Péter Petra is:

– 25 éves szakmai tapasztalatom ellenére nagyon sok újat hallottam és tanultam az eddigi forgatások alkalmával. Két kedvenc epizódom van eddig: az egyik a Suhajda Szilárd és Klein Dávid hegymászókkal készített beszélgetés, ami alatt folyamatosan libabőrös voltam, miközben meséltek. A másik a Kingával készült, divatdiétákról szóló epizód, amiből azt is megtudtam, hogy az intuitív étkezés a lehető legjobb tanulási és önismereti út, amit követni lehet az egészségfejlesztés érdekében.

Az Eisbergnél már izgatottan várják a Diéta Dilemma podcastok első évadának fogadtatását, melyet a Spotify-on keresztül már meg is hallgathatnak az érdeklődők.


Diéta Dilemma cikkeink

SZEPT.

03

Az egészséges életmód nyomában – a babavárás előtt, alatt és után

A Diéta Dilemma podcastsorozat következő részében a várandósság előtti, alatti és utáni helyes étkezés kerül terítékre. A témát pedig ezúttal is Péter Petra műsorvezető járja körül az Eisberg Hungary Kft. dietetikusával és táplálkozástudományi szakemberével, Shenker-Horváth Kingával.

AUG.

18

Ételérzékenységtől a mindenmentességig

Ételérzékenység? Mindenmentesség? Intoleranciák? Allergia? Ugye, hogy nem könnyű köztük különbséget tenni, ha étkezésről van szó? Shenker-Horváth Kinga, az Eisberg Hungary Kft. dietetikusa és táplálkozástudományi szakembere Péter Petra műsorvezetővel bogozta ki a szálakat a Diéta Dilemma podcastsorozat legújabb epizódjában.

AUG.

04

A sporttáplálkozás kihívásai és szépségei

Az étrend-kiegészítők családja rengeteg tagot számlál – az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet nyilvántartásában több mint 15.000 tétel szerepel, melyek arra csábítanak, hogy használjuk őket… de vajon tényleg szükségünk van rájuk? Shenker-Horváth Kinga, az Eisberg dietetikusa és táplálkozástudományi szakembere Péter Petra műsorvezetővel járta körbe a sporttáplálkozás legfontosabb kérdéseit. Mire jutottak? Most kiderül a Diéta Dilemma podcast sorozat következő adásából!

JÚL.

19

A testünk visszajelez, tanuljunk meg figyelni rá!

Önnek melyik nyújtana erősebb mankót az életmódváltáshoz: a kalóriaalapú vagy az intuitív étkezés? Egyáltalán mit értünk az egyik és a másik alatt? Az Eisberg Diéta Dilemma podcastjének hetedik adásában erről a két irányzatról rántja le a leplet Shenker-Horváth Kinga, az Eisberg Hungary Kft. dietetikusa és táplálkozástudományi szakembere, valamint Péter Petra műsorvezető. Tartsanak velünk!

JÚN.

30

Koplalás helyett egészséges egyensúly? Sztárdiéták nyomában

16:8 vagy 20:4, esetleg 5:2? Nem, ezek nem sportmérkőzés-eredmények, hanem az időszakos böjt különböző válfajai! Milyen érveket és ellenérveket hozhatunk fel ezek, illetve a szintén népszerű sirtuin diéta mellett? Többek között erre is fény derül az Eisberg Diéta Dilemma című rendszeresen jelentkező podcastjának hatodik adásából. Tartsanak most is Péter Petra műsorvezetővel és Shenker-Horváth Kingával, az Eisberg Hungary Kft. dietetikusával!

JÚN.

17

A villámgyors fogyás csak divatos marketingfogás!

Az Eisberg Diéta Dilemma című, rendszeresen jelentkező podcastjának ötödik adásában a divatdiéták kerültek terítékre. Shenker-Horváth Kinga, az Eisberg Hungary Kft. dietetikusa és táplálkozástudományi szakembere Péter Petra műsorvezetővel részletekbe menően beszélget a ketogén, valamint a 90 napos diétát érintő érdekességekről, tudnivalókról… Vajon mi igaz a gyors fogyás ígéreteiből, és hogyan érhetjük el a régen vágyott beach bodyt? Most kiderül!

JÚN.

02

Nem csak a hegy, a testük is beszél hozzájuk – Suhajda Szilárd és Klein Dávid

8000 méter felett már egy-egy hirtelen mozdulat is az életünkbe kerülhet. Az evés és az ivás pedig nem élvezet lesz, csupán egy újabb megpróbáltatás. Suhajda Szilárd és Klein Dávid hegymászók Péter Petra műsorvezetőnek mesélték el izgalmas kalandjaikat az Eisberg Diéta Dilemma podcastjának aktuális részében. Csúcsmászásra fel!

MÁJ.

18

Ép testben ép lélek – avagy hogyan legyen örömteli az életmódváltás?

Az egészséges életmódnak nemcsak a kiegyensúlyozott táplálkozás, hanem a mozgás, a pihenés, valamint a lelki harmónia megteremtése is elengedhetetlen része. De hogyan lehet mindezt önsanyargatás nélkül elérni? Kiderül az Eisberg Diéta Dilemma podcast harmadik részéből, melyben Shenker-Horváth Kinga dietetikus, táplálkozástudományi szakértő és Péter Petra műsorvezető beszélget.

MÁJ.

17

Növényi alapú étrendek: vegák, vegánok és a többiek

Ember legyen a talpán, aki eligazodik az egyik legátfogóbb és leginkább vitatott táplálkozástudományi témakörben: a növényi alapú étrendek között. Flexitariánusok? Vegák? Vegánok? Mit jelentenek pontosan ezek a kifejezések? Shenker-Horváth Kinga táplálkozástudományi szakértő és dietetikus, valamint Péter Petra műsorvezető ezekre a kérdésekre is választ adnak az Eisberg Diéta Dilemma podcastjának második részében.

MÁJ.

16

Tények és tévhitek a plusz kilók elleni harcban

Az egészséges táplálkozás útvesztőiben bizony könnyű eltévedni. Különösen akkor, ha még kezdők vagyunk az életmódváltás területén. Az első lépések megtételében viszont sokat segíthet az Eisberg Diéta Dilemma című legújabb, rendszeresen jelentkező podcastja. Az első adásban a salátaóriás dietetikusa és táplálkozástudományi szakembere, Shenker-Horváth Kinga Péter Petra műsorvezetővel együtt igyekszik lerántani a leplet azokról a tényekről és tévhitekről, melyek hátráltatnak minket a plusz kilók elleni harcban és az egészség felé vezető úton. Tartsanak velünk!

Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest