Csicseri- és zöldborsós rukkolasaláta kolbászcsipsszel
Összetevők
1 cs Eisberg rucola
100 gramm konzerv csicseriborsó
8 dkg vékonyra karikázott kolbász
13 dkg zöldborsó
2 evőkanál dijoni mustár
tálaláshoz joghurt, olívaolaj
Elkészítés
A csicseriborsót egy szűrőben mossuk át és csöpögtessük le. A zöldborsót és a csicseriborsót egy kis olajon megpároljuk, és figyeljünk arra, hogy a zöldborsó ne legyen száraz-ráncos. Egy száraz serpenyőben, lassan melegítve piros korongokra sütjük a kolbászkarikákat, aztán kivesszük egy konyhai papírtörlőre. A serpenyőt vegyük le a tűzről, és a maradék kolbászzsírhoz keverjük hozzá a mustárt, majd 2-3 evőkanál vízzel hígítsuk fel folyékony, krémes állagúra. A salátát szórjuk egy tálba, adjuk hozzá a kolbászt, a csicseri- és a zöldborsót, majd forgassuk át a kolbászzsíros-mustáros öntettel. Tálaláskor hideg joghurttal és olívaolajjal is meglocsolhatjuk.
Dietetikusunk tanácsai
Az ENSZ is felhívta a figyelmet a hüvelyesek fontos szerepére, ráadásul nemcsak előnyös beltartalmi értékeik miatt emelték ki a zöldségeknek ezt a csoportját, hanem a fenntarthatóságban betöltött szerepüket is hangsúlyozták, pl. hogy termesztésük jót tesz a földnek. Arra buzdították az embereket, hogy fogyasszanak változatosan mindenféle bab- és borsófajtából. Ehhez hozzájárulva ajánljuk ezt az érdekes párosítású receptet, melynek hozzávalói között két borsóféle is van. Míg a magyar konyhákban még nem széleskörűen elterjedt alapanyag a csicseriborsó, addig a Közel-Keleten és Indiában az egyik legfontosabb alapélelmiszer, de jelentős mennyiségben fogyasztják a mediterrán országokban, Mexikóban és Dél-Amerikában is. A csicseriborsók sárgás színű, gömbölyű szemek, melyek formája hasonlít a bagoly fejéhez, ezért a népnyelvben bagolyborsónak is hívják. Íze édeskés, egyesek szerint kissé a dióra vagy a gesztenyére emlékeztet, mások szerint inkább mogyorós zamata van. Még jó, hogy nem vagyunk egyformák, és az ízlésünk sem az :). Jól felveszi a fűszereket, magába szívja az ízeket, amikkel együtt készül, mindenféle étellel jól társítható. Változatosan felhasználható, édes, sós és fűszeres ételek alapanyaga is lehet. Csicseriborsóból készül a hummusz, a falafel, lisztjéből lepényeket készítenek, de finom levesekben és salátákban is. Beszerezhetjük előfőzve konzervben és szárított formában is. Száraz csicseriborsót sok időbe telik puhává varázsolni, legalább egy napig kell áztatni, majd átmosás után kb. 2-4, de akár még több órán át is főzni kell. Sokak szerint azonban megéri ennyi időt áldozni rá, ugyanis a csicseriborsó zamata így jobban érvényesül. A konzerv formával viszont könnyebb dolgunk van, ugyanis azonnal felhasználható, kevés főzés kell csak neki, garantált puhaságot kapunk. A kulináris élvezeteken túl a csicseriborsónak kedvező élettani hatásai is vannak, magas fehérje- és élelmi rosttartalma van, valamint számos ásványi anyagot és vitamint biztosít. Ajánlom, hogy azok is kóstolják meg a csicseriborsót, akik eddig nem tették, csicserizzünk együtt! :)Ez a csicseri- és zöldborsós rukkolasaláta igen laktató, a kolbászzsír miatt pedig magasabb energiatartalommal rendelkezik. Az egészséges táplálkozási irányelvek azt javasolják, hogy az ételek készítéséhez többnyire zsírszegény alapanyagokat és a lehető legkevesebb zsiradékot használjuk, azonban alkalomszerűen egy kiegyensúlyozott étrendbe belefér egy ilyen energiadúsabb saláta is, ami ráadásul ezeken a hideg téli estéken jól is esik. Várandósság: Kismamáknak elsősorban a könnyebben emészthető zsírszegény felvágottak (pl. gépsonka, csirkemell felvágott, pulykajava) ajánlottak. A magas zsírtartalmú húskészítmények, mint pl. a kolbászok már kisebb mennyiségben, ritkábban szerepeljenek az étrendben, ráadásul a füstölés, szárítás miatt ezek a hentesáruk nehezebben is emészthetőek. Egyes ajánlások szerint a kismamák mellőzzék is inkább a füstölt kolbászokat, mert számukra kockázatosnak tekinthetőek élelmiszerbiztonsági tényezők (listeria) miatt. Azonban a receptben hőkezeljük a kolbászt, hő hatására pedig az esetleges baktériumok elpusztulnak. Bevallom, én is fogyasztottam néha a várandós időszakaim alatt kolbászt csipsz formájában. :)A hüvelyesek közé tartoznak a bab-, a lencse-, a borsófélék, valamint a szója is, melyek sok embernél haspuffadást és felfúvódást okozhatnak vízben nem oldódó élelmi rostjaik révén. Azonban ez egyéni tolerancia függvénye, amennyiben a kismamánál fokozott gyomor- és bélrendszeri érzékenység (puffadás, hasi görcsök, szelesedés) áll fenn, akkor nem javasolt hüvelyeseket fogyasztania, de ha nem okoznak problémát, akkor ajánlott hetente 1-2 alkalommal beiktatnia az étrendbe. Várandós anyukák számára nem javasolt a mustár fogyasztása, mert fokozza a gyomorsavtermelést. Azonban egyéni érzékenységtől függően, ha a kismamának nem okoz panaszt és kellemetlenséget a dijoni mustár fogyasztása, babavárás előtt is szokott erőset enni, kívánja is a pikánsabb ízeket, akkor mértékkel, csak kis mennyiséget használva belőle, ízesítheti vele az öntetet.Gluténérzékenység: A száraz hüvelyesek (pl. bab, lencse, sárgaborsó, csicseriborsó) csomagolása során előfordulhat keresztszennyeződés, csak biztosan gluténmentes terméket vásároljunk. A húskészítmények állománymódosítóként tartalmazhatnak glutént, ezért csak megfelelő körültekintéssel, az összetevők elolvasása után vásároljunk kolbászt. Gondot okozhatnak a mustárok is, ugyanis sűrítő és állományjavítóként szintén tartalmazhatnak glutént, ezért csak a gluténmentes termékek listáján szereplők közül lehet választani. A gluténmentes diétában a natúr tejtermékek elvileg fogyaszthatóak, azonban forgalomban van olyan natúr joghurt is, amit ugyanazon a gyártósoron készítenek, mint a müzlis változatot. Ezért vásárláskor mindig olvassuk el az összetevőket, valamint a címkeinformációt, és olyan tejterméket válasszunk, ami jelölten gluténmentes.
Laktózintolerancia
A különféle húskészítmények tartalmazhatnak tejcukrot, a kolbászok, szalámifélék, sonkafélék viszont többnyire nem, de azért fontos figyelni a termékek csomagolásán az összetevők és az allergének jelölésére. A mustárok összetevői között is előfordulhat rejtetten laktóz, a dijoni mustárban azonban nincsen tejcukor, de azért mindig nézzük meg a címkét.A tejtermékek a legjobb kalciumforrások, amelyekről a laktózérzékenyeknek sem kell teljesen lemondaniuk. Vannak, akik csak a nagyobb mennyiségű laktózt tartalmazó tej, illetve tejalapú italok és ételek fogyasztására érzékenyek, azonban az alacsony tejcukortartalmú tejtermékeket, mint például a natúr joghurt, jól tolerálják, ők egyéni tűrőképesség szerint fogyaszthatják. Azonban létezik a laktózintoleranciának olyan formája is, amikor valakinél problémát okoznak még a rejtett laktózt tartalmazó feldolgozott élelmiszerek is, ők helyettesítsék a joghurtot laktózmentes változattal. Jó étvágyat, salátázzunk mindennap!
Shenker-Horváth Kinga
Other Recipes

Sült padlizsános kuszkusz saláta






Diós-Fetás zöldsaláta






Carpaccio






Epres tavaszi saláta






Saláta őszibarackkal, szárított sonkával






Diós- mézes saláta






Sült tofu, paradicsommal






Kolbászos-burgonyás saláta






Párolt harcsafilé, zöldfűszeres tormakrémmel






Egészben sült pisztráng, bazsalikomos narancsos majonézzel






Citrusos sertéskaraj forró sárgarépával és rucolával






Bélszíncsíkok osztrigaszósszal






Halloumi sajt uborkaszósszal






Roston sült libamáj, paprika paradicsom öntettel






Saláta erdei gyümölcsöntettel, kecskesajttal






Gyömbéres-mézes dresszing, párolt zellerrel






Mentás-olívabogyós öntet, párolt-sült édesköménnyel






Szalonnás saláta, fokhagymás öntettel






Vajban párolt zöldspárga, pezsgős öntettel






Citrusos dresszing sárgadinnyével






Kapribogyós dresszing, pirított baguettel






Majorannás pirított gombasaláta, kukoricaolajjal






Mustáros kusz-kusz saláta






Sült citromos öntet chilis garnélával






Narancsos-lilahagymás saláta






Szezámmagos szójás saláta friss körtével






Forró szőlőragu tökmagolajos, fehérboros dresszinggel






Sárgarépás falafelgolyók pitában






Fügés-libamájas bagel






Wellington sertésszűz






Sütőtökös quinoa saláta fűszeres tökmaggal






Sült paradicsomsaláta oregánós kecskesajtgolyókkal






Ricottával töltött szilva






Kapros füstölt lazac kapribogyóval






Birsalmás garnélanyársak






Húsvéti saláta






Pomelosaláta csirkenyárssal






Nyári tekercsek hátszínnel






Medvesaláta






Piri-piri csirke salátával






Tex-mex szendvics fetás salátával






Ricottaropogós friss salátával






Csirkemájsaláta gránátalmával






Gyros-saláta






Salátamix marinált gombafalatokkal






Almás-sonkás saláta kéksajtöntettel






Zöldsaláta ecetes heringgel






Spenótos mini quiche zöldsalátával






Sütőben sült csirkecomb coleslaw salátával






Marinált narancsos zöldsaláta






Az én salátám lapcsánka harcsával és újhagymával






Az én salátám tortilla hátszínnel






Az én salátám ropogós combokkal






Madársaláta meleg fehérbabbal és póréval






Gesztenyés saláta szőlővel






Chilis tonhalas vacsorasaláta






Rucola saláta pirított polentával és csirkemellel






Körte diós sajtkrémmel töltve, madárbegy salátával






Friss saláta narancsos lencsével és aszalt szilvával






Káposztasaláta camembert sajttal, dióval és szőlővel






Burgonyasaláta friss salátával és kolbászmorzsával






Sült sütőtökös őszi saláta zsályával lilahagymával és kolozsvári szalonnával






Kuszkusz saláta






Zöld gazpacho saláta






Gyümölcsös zöldsaláta gyömbéres öntettel






Vegyes zöldsaláta diós-datolyás öntettel






Panzanella rucolával






Saláta csirkemájjal aszalt szilvás öntettel






Taco saláta






Amerikai káposztasaláta ananásszal






Családi vacsorasaláta joghurtos öntettel






Fetás tavaszi saláta fűszeres öntettel






Spanyol saláta






Gazdag Saláta Mákos Öntettel






Távol-Keleti Lazackockák Majonézes Salátával






Fehérjedús saláta






Sült céklás saláta almával és kecskesajttal






Saláta roládok olaszosan






Korianderes füstölt tofu saláta






Sült körtés madársaláta kecskesajttal és kandírozott dióval






Szendvics bundázott rákkal






Coleslaw saláta almával és dióval / Coleslaw salad with apple and nuts






Thai steaksaláta






Nyáridéző gyümölcsös Őszi mix salátakeverék feta sajttal




