Sült körtés madársaláta kecskesajttal és kandírozott dióval
Összetevők
1 cs Eisberg Madársaláta
1 Eisberg Tokaj Vinaigrette Balsam
1 1/2 db körte
130 g érlelt kecskesajt
2 dkg vaj
30 dkg dió
2 dl víz
130 g cukor
só, bors ízlés szerint
olaj a sütéshez
Elkészítés
A cukorból és a vízből főzzünk szirupot, majd a diót 3 percig főzzük benne. Ne zsúfoljuk túl az edényt, a lényeg, hogy a cukorszirup jól átjárja a diót. Inkább főzzük több adagban. Főzés után szedjük ki a diót egy sütőpapírra. Melegítsük meg az olajat, tegyünk bele egy szem diót, amint bugyogni kezd körülötte az olaj, megfelelő a hőmérséklete. Készítsünk egy tányért sütőpapírral a tűzhely mellé, és kezdjük el a diókat megsütni. 1 perc alatt kész, ne várjuk meg, amíg barnulni kezd, mert akkor már keserű lesz az íze. Szedjük ki a diókat a sütőpapírra, majd várjunk, amíg kihűl. A vajat olvasszuk fel egy teflon serpenyőben, a körtéket vágjuk szeletekre .Süssük meg a körteszeleteket világosbarnára mindkét oldalukon .A madársalátát szórjuk egy tálba, rendezzük el rajta a szeletelt sajtot, a körteszeleteket, és egy marék kandírozott dióval tálaljuk.
Dietetikusunk tanácsai
Várandósság: A tej és a tejtermékek alapvető fontosságúak az egészséges táplálkozásban, a várandós anyukák számára pedig kiemelten azok. Áldott állapotban különösen fokozódik a kalciumszükséglet, melyet főleg tej és tejtermékek fogyasztásával tudunk biztosítani, a legtöbb kalcium pedig a sajtokban található. A kalcium hasznosulását a tejtermékek egyéb összetevői is segítik, mint pl. a tejcukor, a tejsav és a D-vitamin. Továbbá a tejtermékek jelentős mennyiségben tartalmaznak könnyen emészthető, magas biológiai értékű fehérjéket, amelyeknek közel felét táplálkozás élettanilag nélkülözhetlen, ún. esszenciális aminosavak alkotják. A sajtok révén a kismamák hozzájárulnak a napi kalcium- és teljes értékű fehérjebevitelükhöz, azonban nem minden sajtot fogyaszthatnak. A várandósság alatt kerülendők a nyers, nem hőkezelt tejből készült sajtfélék (penészes, illetve a camembert, brie jellegűek), mert esetlegesen fertőzöttek lehetnek Listeria monocytogenes baktériummal. A pasztőrözött tejből készült sajtok fogyaszthatóak. Rengeteg kecskesajt fajta létezik, lehet nyers és pasztőrözött tejből készült változatot is kapni, ezért a várandós anyukák körültekintően vásároljanak kecskesajtot, mindig ellenőrizzék a címkén, hogy fel van-e tüntetve, milyen tejből készült a sajt. Amennyiben nincs a kecskesajton ilyen adat, akkor inkább ne vegyék meg, és olyat válasszanak, amelyen pasztőrözött/hőkezelt tej szerepel az összetevők között. A kecskesajt meglehetősen tömény, íze igen markáns, ezért kevés is elegendő belőle.
Gluténérzékenység
A diófélék és az olajos magvak nem tartalmaznak glutént, beépíthetőek a gluténérzékeny étrendbe. Azonban a piacokon és a vásárokon kimért olajos magvak gyakran szennyeződhetnek gluténtartalmú gabonafélékkel, ezért csak biztosan gluténmentes, előre csomagolt olajos magvakat vásároljanak a gluténérzékenyek! Számos kecskesajt kapható, létezik olajban eltett, natúr, zöldfűszerrel borított, bevonat nélküli és bevonatos (például penészes, élesztős, sózott faszenes) fajta is. A gluténmentes diétában a natúr tej- és tejtermékek fogyaszthatóak, azonban az ezekből készült feldolgozott termékek, mint például az ízesített sajtok, csak körültekintéssel, az összetevők elolvasása után választhatóak.
Laktózintolerancia
A tejtermékek a legjobb kalciumforrások, melyekről a laktózérzékenyeknek sem kell teljesen lemondaniuk. Számos sajt válik természetes módon laktózmentessé, ez a sajtok éréséből és gyártástechnológiájából adódik. A friss sajtok (pl. gomolya, feta) alacsony laktóztartalmúak, a lágysajtok (pl. camembert, brie), az érlelt kemény- (pl. ementáli, parmezán, cheddar) és félkemény sajtok (pl. trappista, eidami, gouda) pedig gyakorlatilag laktózmentesek, mivel a tejcukor a szervezet számára már felbontott állapotban, emészthető formában található. Vannak, akik csak a nagyobb mennyiségű laktózt tartalmazó tej, illetve tejalapú italok és ételek fogyasztására érzékenyek, ám az alacsonyabb tejcukortartalmú tejtermékeket, mint például az érlelt sajtok, jól tolerálják. A receptben érlelt kecskesajt szerepel, melyet egyéni tűrőképesség szerint fogyaszthatnak laktózérzékenyek. Azonban létezik a laktózintoleranciának olyan formája is, amikor valakinél problémát okoznak a rejtett laktózt tartalmazó élelmiszerek is, mint például egyes húskészítmények és különböző pékáruk. Akiknek a szervezete kis mértékben sem tolerálja a laktózt, ők helyettesíthetik az érlelt kecskesajtot jelölten laktózmentes sajttal, például laktózmentes mozzarellával vagy laktózmentes feta jellegű sajttal. Akkor is meg tudjuk állapítani egy sajtról, hogy laktózmentes, ha a gyártó nem tüntette fel azt konkrétan. Nézzük meg a termék tápértékének táblázatát a címkén, és ha azt látjuk, hogy a sajt szénhidrát vagy cukor tartalma 0,1g/100g, vagy az alatti, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a sajt laktózmentes. Ha pedig vannak olyan laktózintoleránsok, akik a legkisebb laktózmennyiségre is érzékenyek, de mégsem tudnak ellenállni a kecskesajt kísértésének, akkor a tünetmentességhez használjanak laktáz enzimet pótló készítményt rágótabletta vagy csepp formájában.Jó étvágyat, salátázzunk mindennap!
Shenker-Horváth Kinga
Other Recipes

Sült padlizsános kuszkusz saláta






Diós-Fetás zöldsaláta






Carpaccio






Epres tavaszi saláta






Saláta őszibarackkal, szárított sonkával






Diós- mézes saláta






Sült tofu, paradicsommal






Kolbászos-burgonyás saláta






Párolt harcsafilé, zöldfűszeres tormakrémmel






Egészben sült pisztráng, bazsalikomos narancsos majonézzel






Citrusos sertéskaraj forró sárgarépával és rucolával






Bélszíncsíkok osztrigaszósszal






Halloumi sajt uborkaszósszal






Roston sült libamáj, paprika paradicsom öntettel






Saláta erdei gyümölcsöntettel, kecskesajttal






Gyömbéres-mézes dresszing, párolt zellerrel






Mentás-olívabogyós öntet, párolt-sült édesköménnyel






Szalonnás saláta, fokhagymás öntettel






Vajban párolt zöldspárga, pezsgős öntettel






Citrusos dresszing sárgadinnyével






Kapribogyós dresszing, pirított baguettel






Majorannás pirított gombasaláta, kukoricaolajjal






Mustáros kusz-kusz saláta






Sült citromos öntet chilis garnélával






Narancsos-lilahagymás saláta






Szezámmagos szójás saláta friss körtével






Forró szőlőragu tökmagolajos, fehérboros dresszinggel






Sárgarépás falafelgolyók pitában






Fügés-libamájas bagel






Wellington sertésszűz






Sütőtökös quinoa saláta fűszeres tökmaggal






Sült paradicsomsaláta oregánós kecskesajtgolyókkal






Ricottával töltött szilva






Kapros füstölt lazac kapribogyóval






Birsalmás garnélanyársak






Húsvéti saláta






Pomelosaláta csirkenyárssal






Nyári tekercsek hátszínnel






Medvesaláta






Piri-piri csirke salátával






Tex-mex szendvics fetás salátával






Ricottaropogós friss salátával






Csirkemájsaláta gránátalmával






Gyros-saláta






Salátamix marinált gombafalatokkal






Almás-sonkás saláta kéksajtöntettel






Zöldsaláta ecetes heringgel






Spenótos mini quiche zöldsalátával






Sütőben sült csirkecomb coleslaw salátával






Marinált narancsos zöldsaláta






Az én salátám lapcsánka harcsával és újhagymával






Az én salátám tortilla hátszínnel






Az én salátám ropogós combokkal






Madársaláta meleg fehérbabbal és póréval






Gesztenyés saláta szőlővel






Chilis tonhalas vacsorasaláta






Rucola saláta pirított polentával és csirkemellel






Körte diós sajtkrémmel töltve, madárbegy salátával






Friss saláta narancsos lencsével és aszalt szilvával






Káposztasaláta camembert sajttal, dióval és szőlővel






Burgonyasaláta friss salátával és kolbászmorzsával






Sült sütőtökös őszi saláta zsályával lilahagymával és kolozsvári szalonnával






Kuszkusz saláta






Zöld gazpacho saláta






Gyümölcsös zöldsaláta gyömbéres öntettel






Vegyes zöldsaláta diós-datolyás öntettel






Panzanella rucolával






Saláta csirkemájjal aszalt szilvás öntettel






Taco saláta






Amerikai káposztasaláta ananásszal






Családi vacsorasaláta joghurtos öntettel






Fetás tavaszi saláta fűszeres öntettel






Spanyol saláta






Gazdag Saláta Mákos Öntettel






Távol-Keleti Lazackockák Majonézes Salátával






Fehérjedús saláta






Sült céklás saláta almával és kecskesajttal






Csicseri- és zöldborsós rukkolasaláta kolbászcsipsszel






Saláta roládok olaszosan






Korianderes füstölt tofu saláta






Szendvics bundázott rákkal






Coleslaw saláta almával és dióval / Coleslaw salad with apple and nuts






Thai steaksaláta






Nyáridéző gyümölcsös Őszi mix salátakeverék feta sajttal




