Speciális védőfelszereléseket adományozott az Eisberg a Semmelweis Egyetem koraszülött intenzív részlegének

A SOTE koraszülött intenzív osztályának dolgozói
A SOTE koraszülött intenzív osztályának dolgozói

Amikor minden híradás az egyre több megbetegedést okozó új típusú koronavírus járvánnyal foglalkozik, akkor az emberekben és a cégekben is megszólal a vészcsengő: segítenem kell. Az Eisberg – a koraszülött ellátás támogatójaként – most azokra a kismamákra gondolt, akik esetleg koronavírussal fertőződhetnek meg. Rajtuk segítenének, illetve az őket ellátó, körülvevő ápolók, orvosok életét szeretnék megkönnyíteni.

„Ha ezekben a nehéz időkben akár átmenetileg is, de tudunk segíteni az egészségügy bármilyen részlegén, akkor már tettünk valamit azért, hogy a vírus minél kevesebb egészségügyi dolgozót támadjon meg” – mondta a cég ügyvezetője, Gazsi Zoltán. Az Eisberg – a korábbi gyakorlathoz tartva magát – most is egy olyan réteget segít, akik a társadalom különösen érzékenyen érintett tagjai. A Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegének koraszülött intenzív osztályán (PIC) dolgozóknak és az ott ellátott babáknak, valamint családjaiknak jelent nagy segítséget, hogy a családbarát ellátás fenntartásához nélkülözhetetlen felszereléseket adományoz 1,5 millió forint értékben az Eisberg a N.A. P. Alapítványon keresztül.

„Feleségemen keresztül kerültem kapcsolatba a Semmelweis Egyetem koraszülött intenzív osztályának vezetőjével. Beszélgettünk a járványról és szóba került, hogy egy esetlegesen koronavírussal fertőzött anya számára nélkülözhetetlen a védőfelszerelés ahhoz, hogy szoptassa vagy akár csak magához ölelje a gyerekét. Ezután döntöttük el, hogy lehetőségeinkhez mérten támogatást nyújtunk az orvosoknak, nővéreknek és nem utolsó sorban az édesanyáknak” – mesélte el a történetet Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezetője.

A cég az adomány átadásával egyidőben a kórház dolgozóit is meghívta egy saláta ebédre.

Az Eisberg ügyvezetője úgy gondolja, hogy minden ilyen hozzájárulás előre visz, a társadalmi felelősségvállalás része a segítségnyújtás. Gazsi Zoltán szerint a külföldi példákból ítélve nyilvánvaló, hogy hatalmas nyomás alá fog kerülni az egészségügy és azzal, ha valaki erejéhez mérten segít, máris tesz valamit azért, hogy megakadályozza a vírus terjedését, továbbadását.

Magyarországon a koraszülés népbetegségnek számít. A KSH adatai szerint az újszülöttek 9 %-a koraszülöttként jön a világra. A Semmelweis Egyetem koraszülött intenzív osztályát a N.A.P. Alapítvány évtizedek óta támogatja. Olyan, az állami ellátó rendszerben kevésbé elérhető mindennapi eszközök beszerzését valósítják meg, mint például a testkontaktust segítő hordozókendők.

„Az Eisberg felajánlása még békeidőben is jól jönne, nemhogy olyan helyzetben, amikor megjósolhatatlan, hogy hány koronavírussal fertőzött beteg szakad rá az egészségügyre néhány héten belül és azon belül hány olyan kismama lesz, akinek a gyermeke idő előtt jön a világra. A koraszülött intenzív osztálynak juttatott adományt arra fogjuk fordítani, hogy biztosítsák a továbbiakban is a családbarát ellátást” – mondta az adomány hírének hallatán a részleg vezetője. Dr. Nádor Csaba neonatológus szerint az adomány azt jelenti, hogy a védőfelszerelések használatával biztosítani tudják majd a koronavírussal fertőzött édesanya gyermekének, hogy lefejt anyatejet kaphasson. Mivel fertőzött nem mehet be a koraszülött osztályra, azt kell megszervezni, hogy az édesanya hol, milyen védőfelszerelésben feji le a tejet, és az hogyan jut el a csecsemőhöz. Valamint azt, hogy az újszülöttet hol, milyen védőfelszerelésben látják el addig, amíg teljes bizonyossággal nem állítható róla, hogy nem fertőzött. Ezekhez pedig speciális, egyszer használatos védőfelszerelésre van szükség.

„Ebben a harci időszakban is megpróbálunk egy elfogadható családbarát ellátást biztosítani, erre fogjuk felhasználni az Eisberg felajánlását” – mondta Dr. Nádor Csaba.

A jelenlegi ismeretek szerint nincs vertikális transzmisszió, vagyis méhen belül nem jut át a fertőzés a magzatra és anyatejjel sem terjed.

A SOTE koraszülött intenzív osztályán a babák a lehető legjobb kezekben vannak
A SOTE koraszülött intenzív osztályán a babák a lehető legjobb kezekben vannak
Óvják és védik a babákat a gondozók
Óvják és védik a babákat a gondozók

További hírek

16

NOV.

Idén is teljesítette küldetését a rózsaszín csomagolású saláta

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében alkotta meg három évvel ezelőtt az Eisberg Hungary Kft. a Pink mix saláta- és zöldségkeveréket, amellyel a vállalat a Mellrákinfó Egyesület munkáját támogatja. A rózsaszín csomagolású saláta minden évben októberben kerül a boltokba, hogy hírét vigye a mellrákszűrés fontosságának, hiszen a korai stádiumban felismert betegség az esetek többségében ma már gyógyítható.

Tudjon meg többet
03

OKT.

Marketing és kommunikációs vezetőt neveztek ki az Eisbergnél

Gál Judit kiskereskedelmi és szállodaipari szektorból érkezett vezetői tapasztalattal, Spielmann Laura, korábbi marketing vezető pedig nemzetközi feladatokat kapott.

Tudjon meg többet
27

SZEPT.

Életre szóló tudást kaptak a munkatársak az Eisberg Egészségprogramban

Fél év alatt összesen 69 kilót veszítettek súlyukból azok a fogyni vágyók, akik jelentkeztek az Eisberg támogatásával januárban elindult egészségprogramba. A módszert a Táplálkozástudományért Alapítvány dolgozta ki, amelyben dietetikus, személyi edző és gyógytornász segítette a munkatársak életmódváltását. A program célja az volt, hogy támogassa az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozási szokások kialakítását, meglévő krónikus betegségek esetén a megfelelő étrend betartását, valamint ráirányítsa a figyelmet a megfelleő testsúly és vázizomzat fontosságára. Az Eisberg az első olyan vállalat, amely az Alapítvány által kidolgozott programot biztosította munkatársainak.

Tudjon meg többet
Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest