Sokszínű, mint a mixeik – így vállalt felelősséget az Eisberg 2020-ban

Sokszínű, mint a mixeik  – így vállalt felelősséget az Eisberg 2020-ban
Sokszínű, mint a mixeik – így vállalt felelősséget az Eisberg 2020-ban

Amikor visszatekintünk az Eisberg Hungary Kft. 2020-as évére, nemcsak a vírussal kapcsolatos akadályok sikeres átugrását, hanem számtalan pozitív példát is láthatunk arra, hogy hol segített a salátaóriás. Legyen szó egészségügyről, sportról, kultúráról: az Eisberg nemcsak jelen volt a társadalmi felelősségvállalás különböző színterein, hanem – sok-sok éves hagyományaihoz híven – aktív szerepet töltött be a közösségek támogatásában.

Az egészség az első

A különböző CSR-tevékenységekben mindig is élen járt az Eisberg, ám a járvány miatt dupla akkora bedobással igyekezett minden olyan területen segítő kezet nyújtani, ahol erre szükség volt. Így történt például akkor is, amikor a Semmelweis Egyetem koraszülött intenzív részlegének speciális védőfelszereléseket ajándékoztak.

Emellett a piacvezető vállalat két olyan akcióhoz is csatlakozott a veszélyhelyzetben, amely a frontvonalban küzdő kórházi dolgozóknak segített. Az egyik a Lagardère Sports Hungary Kft. és a Ferencvárosi Torna Club közös, „Hősöknek főzünk!” kezdeményezése volt, melynek emlékezetes eredménye, hogy napi 150 adag étel ért sikeresen célba a Szent László Kórház munkatársaihoz. Szintén maradandó pillanat volt, amikor az Eisberg márkanagykövete, Palya Bea énekesnő Wolf András sztárséffel karöltve főzött a nemes ügy érdekében.

Egy másik fontos megmozdulás során három fővárosi kórházat láttak el hétről hétre salátákkal és öntetekkel, így nem maradtak éhesek a vírus ellen harcoló orvosok és nővérek. A Dél-Pesti Centrumkórház Szent László és Szent István Kórház telephelyeinek, a Szent János Kórház és a Bethesda Gyermekkórház kollégáinak a legjobbkor jött a segítség, hiszen a csomagolt, fogyasztásra kész vitaminbombák időt spóroltak számukra, ami igazi kincset ért a megfeszített munkaórák kereszttüzében.

Az egészségügy más vizeire evezve láthatjuk, hogy a salátaóriás a szeptember 20-i World GO Day (Nőgyógyászati Daganatok Világnapja) kapcsán a Mályvavirág Alapítvány által megszervezett online edukációs eseményhez is kapcsolódott. Az Eisberg pártolja a Race for the Cure®-t, vagyis Európa legnagyobb, nők egészségét támogató eseményét, mely az emlőrákkal foglalkozó szervezeteket és a kórházakat segíti az adománygyűjtésben, valamint a figyelem felkeltésében. Továbbá abban is oroszlánrészt vállalt a cég, hogy idén ősszel Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja kollégáihoz, a gyáli lakosokhoz és az ország több pontjára is eljusson.

A jótékonykodás ráadásul év végén sem állt meg, ugyanis decemberben, Mikulás-napján, a Bio-Fungi Kft.-vel karöltve a Szent Margit Kórházba is megérkeztek az ajándékcsomagok – friss gomba és csomagolt saláta formájában –, melynek nagyon örültek a kórházi dolgozók.

Összetartásban a non-profit szervezetekkel

Az Eisberg a kőbányai Hős utcában lakó, mélyszegénységben élő kisgyermekes családokról sem feledkezett meg. Nekik Szabó Győző színész és Lendvai Zoltán séf, valamint Molnár Áron színész készített napi 100 adag ételt. Sőt, gyereknapra ceruzákat és színezőket is ajándékozott az Eisberg a Hős utca kis lakóinak, amit egy meglepetés rajzpályázat követett.

Szintén kihagyhatatlan része visszatekintésünknek a Bátor Tábor támogatása, ami már hagyománynak számít. Ennek jegyében idén is folytatódott az összefogás, a megváltozott helyzethez alkalmazkodva online. Az együttműködésükbe bevonták partnerüket, a VEGS & BAGS webshopot is. A rajtuk keresztül megvásárolt Eisberg saláták és friss hozzávalók megrendelése után ugyanis 100 Ft-ot adományozott a cég a jótékonysági szervezetnek.

Friss és vitamindús salátákkal és zöldségekkel a Magyar Élelmiszerbank Egyesületet is támogatta az Eisberg. A szervezet missziója töretlen fontosságot élvez: felkutatják és összegyűjtik az élelmiszerfeleslegeket, hogy eljuttassák azokat a rászorulókhoz, csökkentve ezáltal az élelmiszerpazarlást és a nélkülözést.

Az Eisberg az Igazgyöngy Alapítvány megsegítéséhez is hozzájárult, támogatva azt, hogy a szervezet immár 21 éve dolgozik szüntelenül azon, hogy felszámolja a gyerek- és mélyszegénységet, valamit lehetőséget teremtsen a társadalmi integrációhoz és az esélyegyenlőséghez. Ebben az évben még egy igazán különleges ajándékkal is kedveskedett partnereinek az Eisberg: a gyönyörű zsebnaptárral az idei nehéz időszakot szerették volna megköszönni, melyet – a szokásokhoz híven – adományozással koronáztak meg.

A mozgás felemel

A nemes célokért küzdőket sosem hagyja magára a cég, amit a Kis-Pingvineknek biztosított saláták is igazolnak. Nyáron ugyanis annak a 25 fiatalnak és edzőiknek ajándékoztak frissítő és ropogós finomságokat, akik 250 km-t úsztak 250 nehéz anyagi helyzetbe került gyermek támogatásáért a Lupa-tavon. A 2019-es Balaton-átúszáson kezdődött a velük való együttműködés, s azóta több alkalommal is küldtek nekik adományt. A Lupa-tavi akción pedig ízletes salátauzsonnával örvendeztették meg a gyerekeket és a szervező stáb tagjait.

Ha már sport, izgalmas visszaemlékezni a Fitt Pingvin Programra is, melynek keretében 12 gyermek, 11 sportág kipróbálásával, 12 hét alatt szerzett életre szóló élményeket. Az inaktív életmódot folytató, 7-10 éves gyerekek belekóstolhattak, hogy milyenek is a mozgással és egészséges táplálkozással fűszerezett mindennapok.

A mozgás szeretetét és a sportvilágot több ízben pártolja a vállalat, támogatja többek között az Erőműhely Sportegyesületet, a kyokushin karatéban 3. dan mesterfokozattal rendelkező Szecsei Szilárd csapatát, valamint együttműködnek Sifter Tímea kangooedzővel és Szabó Niki fitneszversenyzővel is, aki már gyerekkora óta Eisberg salátákkal készül a megmérettetésekre. A vállalat pár évvel ezelőtt kezdte el pártfogolni Erdei Zsolt híres bokszolói bázisát, a Madárfészek Ökölvívó Akadémiát, ami idén sem volt másként.

A művészetek pártfogójaként, az Eisberg az Egri Stúdiószínház által tartott szeptemberi Táncfesztivált is támogatta. A táncművészek életében kiemelt fontosságot élvez a kiegyensúlyozott táplálkozás, így ők is nagy örömmel fogadták az ínycsiklandó salátákat.

Mindig mérlegelik a környezeti hatást

A salátaóriás emellett azt az öko bemutatót is támogatta, melyet a Nemzeti Táncszínházban szerveztek a GG Tánc Eger Egyesület előadásában. Kiemelt témájuk a környezetvédelem volt, mely az Eisberg életében is jelentős szerephez jut.

A cég 2013-ban csatlakozott az Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért szervezethez, melynek küldetése, hogy aktívan előmozdítsák a gazdasági eredményesség, az ökológiai egyensúly és a társadalmi életminőség elveinek a gyakorlatba való átültetését.

A vállalat döntéseiben meghatározó az életciklus-szemlélet, valamint a gazdasági haszon és a környezeti hatás együttes mérlegelése. Megingathatatlanok a környezet védelmében, s az ebben megjelenő felelősségüket igyekeznek kiterjeszteni a teljes ellátási láncra (beszállítók, partnerek, vevők).

Bár az idei év lassan a végéhez ér, az Eisberg továbbra is elkötelezett lesz mind a társadalmi felelősségvállalás, mind a fenntarthatóság és környezetvédelem iránt, 2021-ben és azután is.

Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest