Sikerrel zárult a Salátázás Hónapja

Sokan még mindig úgy vélik, hogy az egyre népszerűbb salátafogyasztás valamiféle 20. századi fogyókúrás hóbort. Pedig a salátának valóságos történelme van.  Népszerűsége legalább az ókori Egyiptomig nyúlik vissza, erről tanúskodnak a négyezer éves falfestmények. Ehhez képest nem is volt olyan rég, amikor 1939-ben egy chicagói étterem megnyitotta az első salátabárt. Szerte a világban májusban ünneplik a Nemzetközi Salátázás Hónapját, amelyhez az Eisberg második éve csatlakozott.

Magyarországon a saláta szó hallatán a többség sokáig az ecetes-cukros lében kínált fejessalátára gondolt, amit a nagymamák tavaszi primőrként tálaltak a tojásos nokedli vagy a csirkepaprikás mellé. A hazai fogyasztók bő harminc éve kaptak rá a friss, ropogós levelekre. A jégsalátával kezdődött, az átlagfogyasztó a McDonald’s hamburgereiben kóstolt először ilyet, a 90-es évek elején. A szendvicsekbe kerülő leveleket az Eisberg szállította a gyorsétteremláncnak.

Azóta alaposan megnőtt a választék

A vállalat tavaly 37 millió zacskó salátával járult hozzá az egészségesebb életmódhoz. Mára talán elmondható, hogy az Eisberg neve összeforrott a nagy választékban kapható, konyhakész csomagolt salátákkal. A Magyarországon piacvezető salátaóriás második éve csatlakozott a Nemzetközi Salátázás Hónapjához, amelynek célja, hogy minél többen építsék be étrendjükbe a friss zöldeket. Hogy a vásárlók megismerjék a saláták sokszínű világát, májusban az Eisberg a szokásosnál is több akciót bonyolított partnereivel.

„A Salátázás Hónapja meghonosításával szeretnénk még több magyar emberhez eljuttatni a fogyasztásra kész, mosott saláták szeretetét, melyekkel kényelmesen színesíthetik, tehetik egészségesebbé a napi étkezést. Szinte valamennyi kiskereskedelmi lánc partnerként áll mellettünk ebben a küldetésünkben, már második éve májusban a szokásosnál is több akciós újságos megjelenéssel, áruházi kóstoltatással igyekszünk felhívni a figyelmet arra, hogy a saláták finomak és elérhetőek” - fogalmazott Szalai Judit, az Eisberg kereskedelmi vezetője.

Nyereményjáték és egyéb aktivitások

„A Salátázás Hónapját áruházi kóstoltatásokkal is népszerűsítettük, amelyek során a Fitness +30%-os termékünket népszerűsítettük a Spar, InterSpar és Auchan áruházakban május első két hétvégéjén. A termék az adott láncok hirdetett akcióiban is szerepelt. A vásárlók nagyon örültek annak, hogy egészséges salátát kóstolhattak, és kifejezetten tetszett nekik a termék ízvilága is, amit az önteteinkkel együtt fogyaszthattak el. A kóstoltatások során azt a visszajelzést kaptuk, hogy az egészséges életmódra való törekvésnek köszönhetően egyre többen,  a vásárlók 70-80 százaléka vásárol rendszeresen salátákat ” - árulta el Kovács Berta, az Eisberg kiemeltügyfél-menedzsere.

A salátázás hónapja alkalmából a Vapiano étteremlánc ugyancsak salátafogyasztásra buzdította fogyasztóit, ahol exkluzív Eisberg menüket hirdettek a tálcapapírokon 6 héten keresztül.

„A Vapiano csapatával közösen két különleges fogással készültünk a salátarajongóknak május alkalmából, amiben alapként visszaköszöntek kedvenc salátakeverékeink, Az én salátám és A Te salátád! Az éttermekben egész hónapban tálcapapíron hirdettük a két Eisberg menüt, amik az INSALATA LA MIA ÉS INSALATA LA TUA névre hallgattak. Míg Az én salátám termékünkből egy ínycsiklandó csirkés, bulguros, olívabogyós, fetasajtos változat készült, addig A Te salátád termékünket inkább zöldségekkel, főtt tojással és Grana Padano-val turbóztuk fel. Az egészséges életmód jegyében természetesen szénsavas vagy szénsavmentes vízzel lehetett kérni bármely étteremben” - számolt be az éttermi akcióról Spielmann Laura, az Eisberg marketing vezetője.

Az Eisberg Salátázás Hónapja fókuszú játékával a Screvo mobilalkalmazásában 4 héten keresztül játszhattak a vevők a Spar és InterSpar üzletekben vásárolt Eisberg termékekkel. Egyebek mellett Eisberg-logóval ellátott konyhai eszközökre és használati tárgyakra tehettek szert a szerencsések. A sorsoláson 4 db Nutribullet turmixgép és egy balatoni élményhajózás is gazdára talált, a fődíj pedig egy 500 000 Ft értékű Spar vásárlási utalvány volt.

A nyereményjáték részleteiről is Spielmann Laura beszélt:

„A májusi kampányunk nem lett volna az igazi, ha nem kedvezünk külön a fogyasztóinknak vásárláshoz kötött nyereményjátékkal. Nagy hangsúlyt fektettünk a napi nyeremények mennyiségére és minőségére, így az összes játékszám hozta, és felül is teljesítette az elvárt számokat.
Összesen 192 ajándék talált gazdára, amiből 186 darabot napi sorsolásban nyerhettek a szerencsések és az extra nyeremények, valamint a fődíj is kedvezőek és motiválók voltak a vásárlók számára. A promóció dátumára időzített áruházi kóstoltatók és a termékekre felhelyezett matricák is segítették a játék megismertetését és mechanizmusát, így pozitív visszajelzésekkel, gördülékenyen és sikeresen zártuk a hónapot.”

Szalai Judit kereskedelmi vezető arról számolt be, hogyan motiválták májusban az egyik kereskedelmi partner dolgozóit.

„Májusban nemcsak a fogyasztóinknak kedveskedtünk, de egyik nagy partnerünknél eladási versenyt is hirdettünk a zöldség-gyümölcs osztály vezetői, dolgozói között, amelyet Eisberg ajándékokkal díjaztunk. Ezzel szerettünk volna még nagyobb fókuszt helyezni a saláták rendelésének tervezésére és kihelyezésére, hogy a vásárlók még biztosabban megtalálják a polcon kedvenc salátájukat. A kollégák  örömmel fogadták a kezdeményezést, és szépen feltöltött hűtőkkel támogatták a Salátázás Hónapját.” 


 





További hírek

22

DEC.

2023-ban is számtalan jó ügyet támogatott az Eisberg

A 2023-as év mindannyiunknak sok kihívást tartogatott, ám a vállalat ezek mellett is figyelmet fordított a számára fontos ügyekre és az ezeket képviselő szervezetekre. Az egészségmegőrzés, a kiegyensúlyozott táplálkozás vagy épp a fenntarthatóság olyan témák, amelyeket a vállalat a mindennapi működése során is szem előtt tart. Ezen értékek mentén több szervezet, alapítvány, sportoló és művész részesült támogatásban, hogy folytathassa munkáját, amellyel kicsit élhetőbb hellyé teszik a világot.

Tudjon meg többet
07

DEC.

Terézanyu újra színre lép

Különleges együttműködés jött létre az Eisberg Magyarország és Rácz Zsuzsa író között. Az „Állítsátok meg Terézanyut!” című regénnyel ismertté vált szerző hosszú évek óta sokat tesz azért, hogy Magyarországon javuljon a nők társadalmi elismertsége. Ezt a célt szolgálta az írónő által 10 éve létrehozott Terézanyu majd Aranyanyu díj is. A Terézanyu pályázat több év kihagyás után most az Eisberg támogatásával indul újra, ezt Rácz Zsuzsa új regényének bemutatóján jelentették be.

Tudjon meg többet
16

NOV.

Idén is teljesítette küldetését a rózsaszín csomagolású saláta

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében alkotta meg három évvel ezelőtt az Eisberg Hungary Kft. a Pink mix saláta- és zöldségkeveréket, amellyel a vállalat a Mellrákinfó Egyesület munkáját támogatja. A rózsaszín csomagolású saláta minden évben októberben kerül a boltokba, hogy hírét vigye a mellrákszűrés fontosságának, hiszen a korai stádiumban felismert betegség az esetek többségében ma már gyógyítható.

Tudjon meg többet
Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest