Őrségi Séta a SzüléSzületéS minőségéért

Különleges túrára és kerekasztal beszélgetésre került sor júliusban az Őrség szívében, ahol a születés körüli időszakkal foglalkozó közel 30 szakember találkozott egymással. A hagyományőrző, Séta a SzüléSzületéS minőségéért elnevezésű ötnapos kiránduláson az ELTE PPK Perinatális Szaktanácsadó szakának oktatói és eddig végzett hallgatói arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a gyermekek világrahozatalának élménye milyen hosszútávú hatásokat rejt magában. A rendezvényt az Eisberg Hungary Kft. támogatta.

Az idei Séta a SzüléSzületéS minőségéért program keretein belül kis híján 30 szakember találkozott egymással júliusban, az Őrség festői vidékén. A hagyományőrző rendezvényt az ELTE PPK Perinatális Szaktanácsadó szakának oktatói és eddig végzett hallgatói kezdeményezték.  A szervezők egyben a születés körüli időszakkal (is) foglalkozó szakemberek, akik az öt nap leforgása alatt 70 km-t gyalog, 30 km-t pedig biciklivel tettek meg a túrából. A program célja felhívni a figyelmet arra, hogy a szülés során az édesanyának, a babának és az egész családnak fontos a pozitív élményszerzés. Vagyis: a SzüléSzületéS minősége legalább olyan lényeges, mint annak közvetlen eredménye.

A kirándulást július 2-án délelőtt egy szakmai kerekasztal beszélgetéssel egészítették ki a "sétálók", vagyis a budapesti Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Perinatális szaktanácsadó szak tanárai, végzett hallgatói, a szülés körül tevékenykedő szakemberek, illetve a szombathelyi ELTE Savaria Egyetemi Központ Pedagógiai és Pszichológiai Intézet Pedagógiai és pszichológia kar tanárai, hallgatói, a Markusovszky Egyetemi Kórház szakdolgozói, akikhez számos szombathelyi védőnő, vezető védőnő is csatlakozott. Az eseményt az Elte Szombathelyi Pszichológia szak szervezte, a szakmai kerekasztal beszélgetésen releváns témákat egyeztettek a résztvevők, kiemelve a fejlődés jelentőségét és a jó gyakorlatokat, valamint a szülészetben szükséges változtatási irányokat.

A Séta a SzüléSzületéS Minőségéért 2021 rendezvény szponzora az Eisberg Hungary Kft. volt, aki sok éve kitartó támogatója a kezdeményezésnek. A cég idén is segítséget nyújtott a résztvevők szállításában és a túra során felmerülő költségek fedezésében.

További hírek

24

AUG.

Még zöldebb az Eisberg

Hamarosan a GREEN BRANDS védjegy logóját viselhetik az Eisberg Hungary Kft kiskereskedelmi forgalomba kerülő csomagolt friss saláta- és zöldségkeverékei.  A védjegy biztosítja, hogy a minősített márka valóban környezetbarát és fenntartható, ezzel hozzájárul a környezet, a természet és az éghajlat védelméhez, valamint az értékes természeti erőforrások megőrzéséhez. Az Eisberg hosszú évek óta elkötelezett ezen értékek iránt. Ennek a törekvésnek egyik elismerése az új védjegy is.

Tudjon meg többet
16

AUG.

Bronzérem születésnapra

Harmadik lett az Eisberg által támogatott Erőműhely csapata a 7. Ultra Tisza-tó versenyen. Hétfős csapatban teljesítették a váltót, amelyen a júliusi forróság ellenére bronzérmet érő időt futottak. Az egyesület idén lett 10 éves, és szinte a kezdetektől szorosan együttműködik az Eisberggel, közös elhivatottságuk az egészséges életmód népszerűsítése. Szecsei Szilárd, az egyesület vezetőedzője azt mondja, a saláták ezen a versenyen is erőt adtak a kitűnő teljesítményhez.

Tudjon meg többet
04

JÚL.

Sikerrel zárult a Salátázás Hónapja

Sokan még mindig úgy vélik, hogy az egyre népszerűbb salátafogyasztás valamiféle 20. századi fogyókúrás hóbort. Pedig a salátának valóságos történelme van.  Népszerűsége legalább az ókori Egyiptomig nyúlik vissza, erről tanúskodnak a négyezer éves falfestmények. Ehhez képest nem is volt olyan rég, amikor 1939-ben egy chicagói étterem megnyitotta az első salátabárt. Szerte a világban májusban ünneplik a Nemzetközi Salátázás Hónapját, amelyhez az Eisberg második éve csatlakozott.

Tudjon meg többet
Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest