Mások is díjazzák a Bátor Salit!

Több okból is büszke az Eisberg a Bátor Salira. Ezúttal a termék promóciója kapott rangos díjat, a Trade Magazin által 15. alkalommal megrendezett „Az év legsikeresebb promóciója” versenyen élelmiszer kategóriában a harmadik helyezést érte el. A díjat a Promóciók Napján Hermann Zsuzsanna, a Trade Magazin ügyvezető-főszerkesztője adta át Spielmann Laurának, az Eisberg marketing vezetőjének. 

A Bátor Sali ötlete Gazsi Zoltántól, az Eisberg ügyvezetőjétől származik, a vidám, színes csomagolás megálmodója pedig Spielmann Laura volt.  Az ő nevéhez fűződik a promóció kitalálása is, ami a sales-csapattal és ügynökségi segítséggel valósult meg, a Bátor Tábor Alapítvány képviselőinek aktív közreműködésével. A salátakeverék nemcsak szemet gyönyörködtető, friss és ízletes, a vásárló annak tudatában élheti át az adományozás élményét, hogy részese lehet egy társadalmilag hasznos ügynek.

A Bátor Tábor küldetése, hogy visszaadja a súlyosan, krónikusan beteg gyerekeknek a felhőtlen gyermekkort, támogassa lelki egészségüket és hozzájáruljon ahhoz, hogy teljes életet élhessenek. A táborok 2001 óta több mint 15 000 résztvevőnek, beteg gyerekeknek és családtagjaiknak adtak bátorságot és erőt. Az Eisberg hetedik éve elkötelezett támogatója a Bátor Tábornak, többféle segítséget is nyújtva. A Bátor Sali igazi szívügye volt megálmodóinak. 

„Öröm ránézni a kész termékre. Az ablakkivágás egy napocska, ahol láthatjuk magát a salátát. Azt szimbolizálja, hogy a tábor felett mindig süt a nap" - így fogalmazott Spielmann Laura marketing vezető az új termék tavaly májusi bevezetésekor. Hozzátette: „Az Eisberg nem titkolt szándéka, hogy a legkisebbek számára is vonzó terméket kínáljon. A gyerekek egyre fogékonyabbak az egészséges étkezésre, de a vásárláskor a döntés a szülők kezében van. Ez a támogatás ösztönözheti őket arra, hogy megkóstoltassák a salátát a gyerekekkel, ha eddig nem tették. Így kétszeresen tesznek jót: segítik a Bátor Tábor működését, és a kicsik ízlése szerint válogatott, vitamindús zöldfélét tehetnek az asztalra.”

Az Eisberg minden csomag Bátor Sali megvásárlása után 5 forinttal segíti a Bátor Tábort. 2022-ben közel 110 ezer csomagot értékesítettek, ami 550 ezer forintos támogatást jelent. Ezen felül az Eisberg egész évben egészséges termékekkel látta el a tábort, ennek értéke meghaladta a 3,1 millió forintot. 

A Bátor Sali marketing szempontból is igazi sikernek számít. A Trade Magazin elismerése is azt bizonyítja, hogy a fogyasztó-központú stratégiák működnek a legjobban. 

További hírek

24

AUG.

Még zöldebb az Eisberg

Hamarosan a GREEN BRANDS védjegy logóját viselhetik az Eisberg Hungary Kft kiskereskedelmi forgalomba kerülő csomagolt friss saláta- és zöldségkeverékei.  A védjegy biztosítja, hogy a minősített márka valóban környezetbarát és fenntartható, ezzel hozzájárul a környezet, a természet és az éghajlat védelméhez, valamint az értékes természeti erőforrások megőrzéséhez. Az Eisberg hosszú évek óta elkötelezett ezen értékek iránt. Ennek a törekvésnek egyik elismerése az új védjegy is.

Tudjon meg többet
16

AUG.

Bronzérem születésnapra

Harmadik lett az Eisberg által támogatott Erőműhely csapata a 7. Ultra Tisza-tó versenyen. Hétfős csapatban teljesítették a váltót, amelyen a júliusi forróság ellenére bronzérmet érő időt futottak. Az egyesület idén lett 10 éves, és szinte a kezdetektől szorosan együttműködik az Eisberggel, közös elhivatottságuk az egészséges életmód népszerűsítése. Szecsei Szilárd, az egyesület vezetőedzője azt mondja, a saláták ezen a versenyen is erőt adtak a kitűnő teljesítményhez.

Tudjon meg többet
04

JÚL.

Sikerrel zárult a Salátázás Hónapja

Sokan még mindig úgy vélik, hogy az egyre népszerűbb salátafogyasztás valamiféle 20. századi fogyókúrás hóbort. Pedig a salátának valóságos történelme van.  Népszerűsége legalább az ókori Egyiptomig nyúlik vissza, erről tanúskodnak a négyezer éves falfestmények. Ehhez képest nem is volt olyan rég, amikor 1939-ben egy chicagói étterem megnyitotta az első salátabárt. Szerte a világban májusban ünneplik a Nemzetközi Salátázás Hónapját, amelyhez az Eisberg második éve csatlakozott.

Tudjon meg többet
Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest