Másodszor is nagy siker volt a Fitt Pingvin Program

Értékes tapasztalatokkal és felejthetetlen élményekkel gazdagodott június 28. és július 4. között az a 11 szerencsés kisgyerek, akik részt vehettek az Eisberg Hungary Kft. támogatásával zajló Fitt Pingvin Programban. Az egyhetes táborba olyan 7–10 éves gyerkőcök jelentkezését várták, akikre legalább az egyik feltétel igaz volt: nehéz anyagi körülmények között él, inaktív életmódot folytat, túlsúllyal vagy beilleszkedési nehézséggel küzd. Nekik szeretett volna segíteni a salátaóriás, valamint Menczinger Melinda úszó- és vízilabda-oktató, a Fitt Pingvin Program ötletgazdája, aki boldogan mesélt a sportban és izgalmas kalandokban bővelkedő hétről.

Sok mozgás és helyes étrend

A tavalyi mintájára az idei Fitt Pingvin Program is óriási sikerrel zárult, ahol szuper sportágakkal, színes előadásokkal és izgalmas élményekkel találkozhattak a gondosan kiválasztott jelentkezők. A cél ugyanis az volt, hogy ne csak olyan gyerekeknek tudjanak segíteni a szervezők, akik túlsúllyal küzdenek vagy inaktív életmódot folytatnak, hanem azoknak is, akik speciális nevelést igényelnek, vagy nehéz anyagi körülmények közül jönnek.

– Ezúttal – a koronavírus-járványra való tekintettel – egy eseménydús hétbe sűrítettük bele három hónap programját, így a csemetéknek nem sok idejük volt az unatkozásra. A gyerekeknek június 28. és július 4. között lehetőségük volt megízlelni – többek között – az úszás, a vízilabda, a foci, a röplabda vagy a tánc szépségeit. Ezenkívül izgalmas kirándulást is szerveztünk, ahol bakancsban fedeztük fel a természet kincseit – osztotta meg Menczinger Melinda úszó- és vízilabda-oktatót, a Kis-Pingvin alapítója.

A rendszeres testmozgás hangsúlyozása mellett azonban az egészséges táplálkozásról is sok szó esett. Shenker-Horváth Kinga, az Eisberg Hungary Kft. dietetikusa és táplálkozástudományi szakembere érdekes előadást tartott a kicsiknek a zöldség- és gyümölcsfogyasztás fontosságáról. A program részeként pedig finom és mégis diétás sütemények is készültek az apró kezek segítségével.

A szülők felelőssége a gyermek egészsége

Idén az Eisberg gyáli üzemébe is ellátogathattak a lelkes kispingvinek, ahol Bognár Adrienn HR- közösségépítési vezető és Spielmann Laura marketingvezető segítségével a gyerekek játékosan ismerkedhettek meg a salátatermesztés rejtelmeivel, és a nap végén egy salátafelismerő kihívásban két csapatra bontva mérkőzhettek meg egymással.

– Olyan ügyesen oldotta meg mindkét csapat a feladatot, hogy döntetlen lett a verseny, és a salátákon kívül mindenki egy Eisberg ajándékcsomaggal lett gazdagabb az üzemben szerzett élményeken felül – árulta el Spielmann Laura.

A gyerkőcök szájtátva figyelték a csillogó gépsorokon leguruló, katonás rendben sorakozó salátákat, melyeket dolgos kezek készítettek elő és  mostak konyhakészre. Melinda szerint nagyon hasznos volt a kirándulás, és elmesélte, hogy a programban résztvevő egyik kislány elsőként itt kóstolt először salátatálat életében.

– Nemcsak a felnőttek, hanem rengeteg kisgyerek is küzd az alattomosan felszaladt kilókkal, melyek hátterében az egészségtelen étkezés és a mozgásszegény életmód húzódik meg. Ahhoz viszont, hogy ezen változtatni tudjunk, elsőként a szülőket kell tudatosabb nevelésre ösztönözni – nekik kell jó példát mutatni. Míg a gyerekek játszottak, addig az édesapáknak vagy édesanyáknak edukációs előadásokat (ez előfeltétele volt a programon való részvételnek) tartottak a szakemberek, ahol a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének táplálkozási ajánlását, az Okostányért is megismerhették a felnőttek.

Felsorakozni a jó ügyek mögött

A sok boldog gyermekmosolynak és elégedett szülőnek hála, a szervezők jövőre is szeretnék megrendezni a tábort, amiből szép lassan hagyomány lesz. Melinda a Fitt Pingvin Program ötletgazdájaként, mosollyal az arcán emlékezett vissza a kezdetekre.

– Emlékszem a pillanatra, amikor bekopogtam a Fitt Pingvin Program gondolatával az Eisberghez, ahol Szalai Judit kereskedelmi vezető első szóra „igent” mondott a kezdeményezésre. Innentől nem csak anyagilag segítették főszponzorként a program megvalósulását, hanem rengeteg finom zöldséggel is megismertették a gyerekeket. Több ilyen cégre lenne szükség, mint az Eisberg, akik sosem haboznak akkor, ha jó ügy mellé lehet állni.

 

További hírek

SZEPT.

17

Varázslatos estével lepték meg az Országos Mentőszolgálat dolgozóit

Egy könnyed reggelinek indult, majd délig tartó egyeztetésbe csapott át az az összejövetel, ahol Hajnóczy Soma, kétszeres bűvészvilágbajnok, Serfőző Márta, az Etesd Nonprofit Közhasznú szervezet társalapítója, valamint Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója ült egy asztalhoz. A résztvevők célja az volt, hogy egy varázslatos estét álmodjanak meg az Országos Mentőszolgálat dolgozóinak. Azoknak az embereknek, akiknek bár jelenlétét természetesnek vesszük, mégis sokszor láthatatlan hősökként harcolnak értünk a mindennapokban…

SZEPT.

03

Az egészséges életmód nyomában – a babavárás előtt, alatt és után

A Diéta Dilemma podcastsorozat következő részében a várandósság előtti, alatti és utáni helyes étkezés kerül terítékre. A témát pedig ezúttal is Péter Petra műsorvezető járja körül az Eisberg Hungary Kft. dietetikusával és táplálkozástudományi szakemberével, Shenker-Horváth Kingával.

AUG.

18

Ételérzékenységtől a mindenmentességig

Ételérzékenység? Mindenmentesség? Intoleranciák? Allergia? Ugye, hogy nem könnyű köztük különbséget tenni, ha étkezésről van szó? Shenker-Horváth Kinga, az Eisberg Hungary Kft. dietetikusa és táplálkozástudományi szakembere Péter Petra műsorvezetővel bogozta ki a szálakat a Diéta Dilemma podcastsorozat legújabb epizódjában.

Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest