Kincskereséssel zárták programjukat a Fitt Pingvinek

Kincskereső Fitt Pingvinek
Kincskereső Fitt Pingvinek

Életre szóló élményeket szerzett 12 gyermek, 11 sportág kipróbálásával, 12 hét alatt. Ezek voltak a bűvös számai az Eisberg Hungary Kft. által támogatott Fitt Pingvin Programnak. Inaktív életmódot folytató, 7-10 éves gyerekek kóstoltak bele, hogy milyenek is a sporttal fűszerezett mindennapok.

– A labdajátékok nyerték el leginkább a gyerekek tetszését: imádták a vízilabdát, a kézilabdát és a teniszt. A sportágak kipróbálása mellett tartottunk mesedélutánt és táplálkozási tanácsadást is. Sőt, a kisdiákok szüleinek pszichológiai előadást is szerveztünk – mesélte Menczinger Melinda úszó- és vízilabda oktató, a Kis-Pingvin alapítója. A 12 hetes Fitt Pingvin Programot Melinda fogta össze, megvalósulása pedig az Eisbergnek köszönhető. A cég társadalmi szerepvállalása felöleli az élet különféle területeit, köztük a sportot, melynek szeretetét ezúttal a 7-10 éves korosztály körében hivatott népszerűsíteni.

Először a szülőt kell megfogni

Bár a program februárban startolt, március közepén – a koronavírus miatt – félbeszakadt, majd szeptemberben folytatódott. A pár hónapnyi szünet sem tudta elvenni a résztvevők kedvét. – Pikk-pakk újra tudtunk tervezni. Az összes sportágat szakemberekkel együtt fedezték fel a gyerekek. Minden edző készséges volt, rögtön beálltak a kezdeményezés mögé, ezúton is köszönöm nekik – hangsúlyozta Melinda. Majd hozzátette: – A gyerekek életmódváltásához első körben a szülőt kell megfogni. A változtatás természetesen hosszabb folyamat, de első lépésként fel kell vállalni, ha valami nincs rendben, legyen szó mozgáshiányról vagy nem megfelelő táplálkozásról.

Szuper csapat kovácsolódott össze

Juhászné Túri Kinga mindkét gyermeke, a 10 éves Boglárka és a 7 éves Dávid is tagja volt a Fitt Pingvin csapatnak. – Kíváncsian vártuk a programokat, hogy a gyerekek minél több oldalról megismerjék a sportok világát. Nagyon jó csapat kovácsolódott össze. Azok a gyerekek is szívesen jöttek, akiket eddig nehéz volt rávenni a mozgásra. Bogi és Dávid 3 éve sportol. A fiamnak szuper energialevezetés az úszás, és látásproblémái miatt is ez a legjobb sportolási lehetőség. A lányom pedig imádja a vízilabdát, élsportoló szeretne lenni. Nagyon örülnénk, ha folytatódna a Fitt Pingvin Program – mesélte Kinga, majd lányát is megkérdeztük, hogy érezte magát Fitt Pingvinként. – Nagyon tetszett a program és új barátokat is szereztem. A kedvencem az volt, amikor közösen vízilabdáztunk.

Kurucz-Szigetvári Szonja 7 éves kislánya, Franciska is erősítette a Fitt Pingvinek csapatát. – Januártól kezdtünk el változtatni az életmódunkon, a legnagyobb löketet mégis az adta, hogy elindult a Fitt Pingvin Program. Hatalmas motivációt jelentett Franciskának, hogy látta a társait is sportolni, és hogy közösen kóstolták meg a különféle salátákat, zöldségeket. Nagyon energikus kislány. Ám tudtam, hogy változásra van szükség, hogy belsőleg-külsőleg jól érezze magát a bőrében, és hogy megőrizzük az egészségét. A program hatására még nagyobb kedvvel folytatja az úszást, sőt lovagolni is elkezdett. Sokat erősödött a sport iránti szeretete – osztotta meg velünk Szonja, aki nagyon örül, hogy a saláták, zöldségfélék szépen beépültek Franciska étrendjébe.

Kincskereső Kis-Pingvinek

A közös programokat egy gyönyörű túrával zárták a Fitt Pingvinek: Nyergesújfalu határában barangoltak egy hatalmasat. – Nagyon izgultam, hogy a gyerekek jól fogják-e bírni az 5 kilométeres távot, hiszen legtöbben a Fitt Pingvin Program előtt nagyon keveset mozogtak. Végig motiváltuk őket: kőzeteket vizsgáltak, falevelet gyűjtöttek, sőt kincset is kerestek. Sok pozitív élménnyel gazdagodtak, mosolyogva tértek haza. A fantáziadús feladatokat és a túra szervezését Szalai Juditnak, az Eisberg kereskedelmi vezetőjének köszönhetjük – emelte ki Melinda.

Okostányér segít a tervezésben

Mivel a mozgás és a táplálkozás kéz a kézben járnak, Shenker-Horváth Kinga, az Eisberg dietetikusa is adott néhány kulcsfontosságú tanácsot a Fitt Pingvineknek. Sőt, testösszetételmérést is végzett a gyerekeknél a Testnevelési Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központban. – A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének táplálkozási ajánlása, a Gyerek OKOSTÁNYÉR® a 6-17 éves korosztálynak szól, mely tányérformán mutatja be, hogy a különböző élelmiszercsoportokból mennyit és milyen arányban szükséges fogyasztani, hogy a gyerekek étrendje változatos és kiegyensúlyozott legyen. Gyakori probléma, hogy a gyerekek nem reggeliznek, nem esznek elegendő gyümölcsöt, zöldséget vagy például sok cukros üdítőt isznak. Amellett, hogy ezek a dolgok változásért kiáltanak, fontos, hogy a szülők tudják, mit esznek a gyerekek az iskolában. Így előre tudni fogják, hogy mit adjanak vacsorára, például a tésztaételek lehetőség szerint ne ismétlődjenek egy napon belül – javasolta Kinga.

Célul tűztük ki a folytatást

Melinda végül arról számolt be, hogy nem titkolt cél a Fitt Pingvin Program második felvonásának megszervezése. – Úgy érzem, mindenkit sikerült arra ösztönözni, hogy aktívabb életmódot éljenek, szeressék a mozgást és legyenek bátrak, ha változtatni kell. Azóta is szinte mindegyikőjük jár úszóedzésre. Tervezzük a folytatást, szeretnénk, ha hagyománnyá nőné ki magát a program. Köszönjük mindenkinek, aki már a startvonalnál mellénk állt, az Eisberg mellett a Decathlonnak és a BonZsúr Kávézónak is.

További hírek

16

NOV.

Idén is teljesítette küldetését a rózsaszín csomagolású saláta

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében alkotta meg három évvel ezelőtt az Eisberg Hungary Kft. a Pink mix saláta- és zöldségkeveréket, amellyel a vállalat a Mellrákinfó Egyesület munkáját támogatja. A rózsaszín csomagolású saláta minden évben októberben kerül a boltokba, hogy hírét vigye a mellrákszűrés fontosságának, hiszen a korai stádiumban felismert betegség az esetek többségében ma már gyógyítható.

Tudjon meg többet
03

OKT.

Marketing és kommunikációs vezetőt neveztek ki az Eisbergnél

Gál Judit kiskereskedelmi és szállodaipari szektorból érkezett vezetői tapasztalattal, Spielmann Laura, korábbi marketing vezető pedig nemzetközi feladatokat kapott.

Tudjon meg többet
27

SZEPT.

Életre szóló tudást kaptak a munkatársak az Eisberg Egészségprogramban

Fél év alatt összesen 69 kilót veszítettek súlyukból azok a fogyni vágyók, akik jelentkeztek az Eisberg támogatásával januárban elindult egészségprogramba. A módszert a Táplálkozástudományért Alapítvány dolgozta ki, amelyben dietetikus, személyi edző és gyógytornász segítette a munkatársak életmódváltását. A program célja az volt, hogy támogassa az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozási szokások kialakítását, meglévő krónikus betegségek esetén a megfelelő étrend betartását, valamint ráirányítsa a figyelmet a megfelleő testsúly és vázizomzat fontosságára. Az Eisberg az első olyan vállalat, amely az Alapítvány által kidolgozott programot biztosította munkatársainak.

Tudjon meg többet
Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest