Az Év Leginspirálóbb Vezetője Gazsi Zoltán

A díjat először ítélte oda a PwC Magyarország 267 hazai vezérigazgató véleménye alapján. Az idén megalapított kitüntetéssel olyan hazai cégvezetőt ismernek el, akire a magyarországi felső vezetők példaképként tekintenek. Elsőként Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezetője érdemelte ki a díjat, amelyet február 8-án a Magyar Zene Házában vett át Lőcsei Tamástól, a PwC Magyarország ügyvezetőjétől a Vezérigazgatói Felmérés eredményeit bemutató eseményen.

A PwC Magyarország idén tizenkettedik alkalommal kérdezte meg személyes interjúk formájában a hazai vállalatvezetőket arról, hogyan látják a jövőt, a gazdasági környezetet, saját üzleti helyzetüket, illetve milyen kockázatoktól tartanak és ezekre milyen stratégiai, szervezeti válaszokat formálnak.

A 2022 októbere és decembere között zajló felmérés során idén először arról is nyilatkozhattak az első számú döntéshozók, hogy vezetői feladataik során kit tartanak Magyarország leginspirálóbb vezetőjének. A kutatásban részt vevő 267 cégvezető válaszai alapján Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója nyerte a 2022 Leginspirálóbb Vezetője Díjat. Az elismerés létrehozásával a PwC célja minél szélesebb körrel megismertetni az üzleti eredmények mellett a követendő cégkultúra építésére is hangsúlyt fektető vezetőket, akik példaként szolgálhatnak igazgatótársaik előtt.

Gazsi Zoltán azért is tartja különösen értékesnek a díjat, mert a vállalatvezetők személyes élményeik alapján tartották erre érdemesnek. Az Eisberg ügyvezetője azt mondja, a jó vezető ismérve az, hogy szereti az embereket. A belső motivációban hisz a külső kontroll helyett, vezetéssel kapcsolatos gondolatait rendszeresen megosztja közösségi oldalán és podcastjaiban. A díj kapcsán így fogalmazott:

“A világ mindig hullámzó volt, és ilyen is marad. A növekedéseket válságok tarkítják, eső után kisüt a nap. Csak a mi hozzáállásunkon múlik, melyik szakaszra hogyan tekintünk. Hiszem, hogy vezetőként legnagyobb felelősségünk, hogy munkájukat szerető, szakmájukhoz értő kollégáinknak olyan biztonságos, inspiratív környezetet teremtsünk, melyben az út minden szakaszát egyénileg és közösségben is élvezni tudják. Az eredmény pont az lesz, ami a helyzetből kihozható.”

Gazsi Zoltán a PwC Magyarország által készített videóban bővebben is beszél vezetői hitvallásáról. 

A Vezérigazgatói Felmérés eredményei a PwC Magyarország oldalán érhetők el.



További hírek

16

NOV.

Idén is teljesítette küldetését a rózsaszín csomagolású saláta

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében alkotta meg három évvel ezelőtt az Eisberg Hungary Kft. a Pink mix saláta- és zöldségkeveréket, amellyel a vállalat a Mellrákinfó Egyesület munkáját támogatja. A rózsaszín csomagolású saláta minden évben októberben kerül a boltokba, hogy hírét vigye a mellrákszűrés fontosságának, hiszen a korai stádiumban felismert betegség az esetek többségében ma már gyógyítható.

Tudjon meg többet
03

OKT.

Marketing és kommunikációs vezetőt neveztek ki az Eisbergnél

Gál Judit kiskereskedelmi és szállodaipari szektorból érkezett vezetői tapasztalattal, Spielmann Laura, korábbi marketing vezető pedig nemzetközi feladatokat kapott.

Tudjon meg többet
27

SZEPT.

Életre szóló tudást kaptak a munkatársak az Eisberg Egészségprogramban

Fél év alatt összesen 69 kilót veszítettek súlyukból azok a fogyni vágyók, akik jelentkeztek az Eisberg támogatásával januárban elindult egészségprogramba. A módszert a Táplálkozástudományért Alapítvány dolgozta ki, amelyben dietetikus, személyi edző és gyógytornász segítette a munkatársak életmódváltását. A program célja az volt, hogy támogassa az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozási szokások kialakítását, meglévő krónikus betegségek esetén a megfelelő étrend betartását, valamint ráirányítsa a figyelmet a megfelleő testsúly és vázizomzat fontosságára. Az Eisberg az első olyan vállalat, amely az Alapítvány által kidolgozott programot biztosította munkatársainak.

Tudjon meg többet
Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest