Folytatódott a sikeres együttműködés a POLAR-ral. Több közös rendezésű sportprogram után ismét a cég mellé állhattunk egy 4 napos futó-edzőtábort során. A tábor március 28-31 között Balatonfüreden zajlott, csodás környezetben és fantasztikus időben. A sok fizikai terhelés mellett kiváló szakmai programokon és előadásokon vehettek részt a táborozók, mint például edzéselmélet, mentál tréning, versenyfelkészülés pszichológiája, táplálkozás és frissítés. Napi több edzés, futóiskola, erősítések között az Eisberg friss és könnyű salátái biztosították a résztvevőknek az egészséges felfrissülést. A tábor szakmai vezetői között volt Maráz Zsuzsa ultrafutó, magyar bajnok, a 2018. évi Spartathlon győztese is, aki sokat mesélt élményeiről és óriási nagy motivációt adott a tábor résztvevőinek. Az első, sikeres edzőtáboron tehát túl vagyunk, folytatás pedig biztosan következik…
POLAR Futótábor az Eisberg támogatásával

További hírek

16
NOV.
Idén is teljesítette küldetését a rózsaszín csomagolású saláta
Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében alkotta meg három évvel ezelőtt az Eisberg Hungary Kft. a Pink mix saláta- és zöldségkeveréket, amellyel a vállalat a Mellrákinfó Egyesület munkáját támogatja. A rózsaszín csomagolású saláta minden évben októberben kerül a boltokba, hogy hírét vigye a mellrákszűrés fontosságának, hiszen a korai stádiumban felismert betegség az esetek többségében ma már gyógyítható.

03
OKT.
Marketing és kommunikációs vezetőt neveztek ki az Eisbergnél
Gál Judit kiskereskedelmi és szállodaipari szektorból érkezett vezetői tapasztalattal, Spielmann Laura, korábbi marketing vezető pedig nemzetközi feladatokat kapott.

27
SZEPT.
Életre szóló tudást kaptak a munkatársak az Eisberg Egészségprogramban
Fél év alatt összesen 69 kilót veszítettek súlyukból azok a fogyni vágyók, akik jelentkeztek az Eisberg támogatásával januárban elindult egészségprogramba. A módszert a Táplálkozástudományért Alapítvány dolgozta ki, amelyben dietetikus, személyi edző és gyógytornász segítette a munkatársak életmódváltását. A program célja az volt, hogy támogassa az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozási szokások kialakítását, meglévő krónikus betegségek esetén a megfelelő étrend betartását, valamint ráirányítsa a figyelmet a megfelleő testsúly és vázizomzat fontosságára. Az Eisberg az első olyan vállalat, amely az Alapítvány által kidolgozott programot biztosította munkatársainak.