25 fiatal, 250 km úszás, 250 gyermekért...

Kis-Pingvinek 2020
Kis-Pingvinek 2020

Tavaly a Balatont úszták át egy nemes célért, idén pedig a Lupa-tavat hódították meg a Kis-Pingvinek, vagyis az a 25 fiatal, akik edzőikkel közösen a vírushelyzet miatt nehéz anyagi helyzetbe került társaikat szerették volna támogatni abban, hogy ők is folytatni tudják az edzéseiket. Mivel szeretünk kézzelfogható segítséget nyújtani, úgy gondoltuk, hogy frissítő salátáinkkal még több lendületet adhatunk a kis úszóknak.

Nemes célért küzdöttek

Július 14-én, kedden délelőtt csobbant a Lupa-tóba az első Kis-Pingvin, hogy aztán közel egy napon át 24 társával és edzőivel együtt ússzon, és pénzt gyűjtsön a rászorulóknak, melyet annak a 250 XVIII. kerületben élő gyermeknek ajánlottak fel, akiknek családja a vírushelyzet miatt nehéz anyagi helyzetbe került. A jószívű gyerkőcök és felnőttek így szerették volna elérni, hogy a bajba jutott társaiknak se az idei nyári úszótábort, se az őszi úszó vagy vízilabdaedzéseket ne kelljen kihagyniuk.

A segítő szándékot pedig megkérdőjelezni sem lehet, hiszen a tények önmagukért beszélnek: a tervezett 20 óra helyett ugyanis már 13,5 óra alatt sikerült teljesíteni a kihívást – ráadásul meg sem álltak a tervezett távnál.

"A gyerekek olyannyira beleadták a maximumot, hogy sikerült túlteljesíteniük a távot 20 km-rel. Már éjfélkor elérték a 250 km-t, de folytatták tovább a kihívást. Iszonyatos tempót diktált mind az 5 gárda, így nemcsak egyénileg, hanem a csapatok is versenyeztek egymással" – tudtuk meg Menczinger Melindától, a Kis- Pingvin Úszó- és Vízilabda Előkészítő edzőjétől, aki az esemény főszervezője is egyszemélyben és elárulta, hogy jövőre, 10 éves születésnapjukra még ennél is nagyobb dobással készülnek.

Nagy nevek szurkoltak a helyszínen

A partról is megérkezett a szükséges biztatás, ahol olyan világklasszisok szurkoltak az úszóknak, mint Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok vagy Kozma Dominik világ- és Európa-bajnoki bronzérmes úszó.
A fiatal tehetségek nagy kedvence, BENIIPOWA vlogger is ellátogatott a helyszínre, ráadásul ő még fürdőruhát is hozott magával, így egy rövid ideig együtt tudott tempózni az úszókkal. Aki pedig nem tudott kilátogatni a helyszínre, de kíváncsi volt a kihívás részleteire, az a Facebookon követhette az eseményeket, hiszen ott folyamatosan tudósítottak a történtekről.

Nem ez az első sikeres akció

A Kis-Pingvinek segélyakcióit mindig nagy figyelem övezi, talán ez annak is köszönhető, hogy maximális lelkesedéssel és kitartással vetik bele magukat minden kihívást jelentő feladatba. Így volt ez tavaly nyáron is, amikor a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítványnak gyűjtött a csapat a Balaton átúszással. Akkor 91,5 km-t tett meg 18 kicsi és 3 nagy pingvin 25 óra leforgása alatt. A 2 millió forintból pedig megépülhetett egy olyan tornaterem, ami sokat segít azóta is a végtaghiánnyal élő gyerekeknek.

A jótékonyság elkötelezettjei a fedélzeten

Támogatókból szerencsére idén sem volt hiány, az Eisberg pedig rutinos jótékonykodóként ismét a jó ügy mellé állt. A tavalyi Balaton átúszáson kezdődött az együttműködés a Kis-Pingvinekkel, akiknek azóta több alkalommal is küldtek adományt, most pedig a Lupa-tavi akción finom saláta uzsonnával örvendeztették meg a gyerekeket és a szervező stábot egyaránt. A felajánlott salátának pedig az alakja is beszédes volt, ugyanis répaszíveket szállítottak a helyszínre, ezzel is jelképezve, hogy 1 km 1 szívdobbanás. Az összekötő kapocs a cég és az Egyesület között Szoboszlai Marianna, az Eisberg Hungary Kft. pénzügyi vezetője, aki személyesen is érintett és jó szívvel ajánlotta a Kis-Pingvinek kezdeményezését, mint támogatandó ügyet.

"A kislányom, Dóri is Kis-Pingvin, a Gyáli Tanuszodába jár edzésekre. Nagyon jó sportnak tartom az úszást, és szerencsére ő is szereti. A mostani kihíváshoz még túl kicsi volt, ennek ellenére az edzőjével, Melindával ő is leúszott két 300 méteres hosszt. Mindezt úgy, hogy előtte egész délelőtt kézilabda edzésen volt. Nagyon büszke vagyok rá!" – mesélte Szoboszlai Marianna.

A cél az adománygyűjtésen kívül az volt, hogy felhívják a figyelmet a mozgás örömére és bebizonyítsák, hogy az utánpótlás is képes nagy teljesítményre.

Szeretnéd te is támogatni az ifjú úszókat? Több módon is megteheted!

Utalhatsz a Kis-Pingvin Sportegyesület bankszámlaszámára (11702012-21448643, Megjegyzés: „Hajrá250!”), vagy a XVIII. kerület több pontján 500 Ft-ért vásárolhatsz támogató képeslapot.
A cégektől az anyagi támogatáson túl a termékfelajánlást is szívesen veszik - cserébe természetesen az adományozó logóját a rendezvényeiken és a sportfelszereléseiken is feltüntetik. Például az Eisberg Hungary egészséges nassolnivalói idén is a kis úszók egyik kedvenc frissítő csemegéi voltak.

Eisberg répa szívek: minden egyes kilométer egy szívdobbanás!
Eisberg répa szívek: minden egyes kilométer egy szívdobbanás!
Nagy sikere volt a salátáinknak
Nagy sikere volt a salátáinknak

További hírek

16

NOV.

Idén is teljesítette küldetését a rózsaszín csomagolású saláta

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében alkotta meg három évvel ezelőtt az Eisberg Hungary Kft. a Pink mix saláta- és zöldségkeveréket, amellyel a vállalat a Mellrákinfó Egyesület munkáját támogatja. A rózsaszín csomagolású saláta minden évben októberben kerül a boltokba, hogy hírét vigye a mellrákszűrés fontosságának, hiszen a korai stádiumban felismert betegség az esetek többségében ma már gyógyítható.

Tudjon meg többet
03

OKT.

Marketing és kommunikációs vezetőt neveztek ki az Eisbergnél

Gál Judit kiskereskedelmi és szállodaipari szektorból érkezett vezetői tapasztalattal, Spielmann Laura, korábbi marketing vezető pedig nemzetközi feladatokat kapott.

Tudjon meg többet
27

SZEPT.

Életre szóló tudást kaptak a munkatársak az Eisberg Egészségprogramban

Fél év alatt összesen 69 kilót veszítettek súlyukból azok a fogyni vágyók, akik jelentkeztek az Eisberg támogatásával januárban elindult egészségprogramba. A módszert a Táplálkozástudományért Alapítvány dolgozta ki, amelyben dietetikus, személyi edző és gyógytornász segítette a munkatársak életmódváltását. A program célja az volt, hogy támogassa az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozási szokások kialakítását, meglévő krónikus betegségek esetén a megfelelő étrend betartását, valamint ráirányítsa a figyelmet a megfelleő testsúly és vázizomzat fontosságára. Az Eisberg az első olyan vállalat, amely az Alapítvány által kidolgozott programot biztosította munkatársainak.

Tudjon meg többet
Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest