Itt a Salátázás Hónapja! – Ízletes salátákkal a plusz kilók ellen

A tavaszi salátabummot az Eisberg Hungary Kft. is meglovagolja azért, hogy leszámoljon a karantén alatt (vagy előtt) felgyűlt plusz kilókkal. A salátaóriás ezúton is szeretné felhívni a figyelmet az egészségtelen táplálkozás és az elhízás veszélyeire. Magyarország ugyanis az elhízottak arányát tekintve sajnos élvonalbelinek számít: európai szinten első, világszinten pedig a negyedik helyen áll.

Hagyományteremtő szándékkal indította el az Eisberg a Salátázás Hónapját, azzal a nem titkolt céllal, hogy májusban még nagyobb reflektorfénybe helyezzék a kiegyensúlyozott, változatos étrend témakörét – ami egyébként is missziójuknak számít. A tavaszi hónap azért is tökéletes időpont a változások elindítására, mert ilyenkor rengetegféle saláta érhető el lokálisan. Az Eisberg pedig hazai termelőktől szerzi be az alapanyagok nagy részét – ezzel is támogatva a magyar gazdaság élénkítését.

Az otthonmaradás és a karantén-kilók

A HVG cikke szerint napjainkban Magyarországon a felnőttek 60–65 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Az idősek körében pedig még inkább kétségbeejtő ez az arány: a 65 év felettiek 80 százaléka rendelkezik valamekkora súlyfelesleggel - írják. Be kell látni, hogy a koronavírus miatt megnövekedett otthon (sok esetben bezártsággal, inaktívan) eltöltött idő sincs jó hatással az étkezési rutinunkra, a táplálkozással való viszonyunkra. Ez pedig a karantén alatti plusz kilók formájában meg is jelenik.

A „maradj otthon” idején mindenki egy ismeretlen élethelyzetbe, egy másfajta stresszel átszőtt mindennapokba csöppent. Ez a fajta testi-lelki stressz szoros összefüggésbe hozható a zavart étkezési szokásokkal, illetve a nem megfelelő tápláltsági állapottal. Legyen szó stressz okozta túlevésről, vagy éppen nem-evésről, különböző emésztőrendszeri bántalmakról vagy saját magunk elfogadásának hiányából eredő zavarokról – ez mind-mind ezt az összefüggést bizonyítja.

Rendszer és napirend a gyerekek jobb étkezéséért

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) felméréséből kiderült, hogy a tavalyi iskolabezárás alatt a gyermekek 40 százaléka többet evett, mint korábban, sőt 44 százalékuk el is hízott ebben az időszakban.

Ahogy a felnőttek számára, úgy a gyerekeknek is kiemelten fontos, hogy étkezésükben legyen egy napirend. Egy rendszer, amelynek keretében akár naponta ötször is étkezhetnek. Fontos, hogy a táplálkozásnak legyen egy felépített menete, ami az energia- és tápanyagszükségletüket is figyelembe veszi. A színesebb, „okosabb” étrend kialakításában nagy segítségünkre lehetnek az MDOSZ által kidolgozott táplálkozási ajánlások, a gyermek és a felnőtt OKOSTÁNYÉR®.

Ha dilemmáznánk, segít a salátaóriás

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a saláták fogyasztása nagyban hozzájárul szervezetünk egészséges működéséhez. Így az Eisberg arra bátorít minket, hogy a Salátázás Hónapját ünnepelve minél több és minél sokfélébb salátát, friss zöldséget építsünk be az étrendünkbe. Az immunrendszerünk, a hangulatunk és az alakunk is hálás lesz érte!

Amennyiben mindeközben inspirációra, motivációra vágyunk, kövessük az Eisberg felületeit, ahol az egészség jegyében elindultak a Diéta Dilemma című, rendszeresen érkező podcastadások. Sőt, ebben a hónapban Facebook-nyereményjátékkal is kedveskednek a fogyasztóiknak.

– Mindemellett plusz 20 grammot csomagolunk Az Ország Salátája nevű mixünkbe, és extra akciós kedvezményekkel is találkozhatnak a vásárlók az áruházak polcain. Reméljük, ezzel minél több emberhez el tudjuk juttatni a salátázás örömét – mondta Szalai Judit, az Eisberg kereskedelmi és marketingvezetője.

További hírek

26

MÁRC.

Egészséges húsvét: ezt tanácsolja a dietetikus

A húsvéti időszak – sok más ünnephez hasonlóan – többek között a nagy lakomákról is szól. A családi és baráti összejövetelek során azonban nem nehéz szem elől téveszteni a mértékletességet, ami megterhelő lehet a szervezetünk számára. Egy táplálkozási szakértőt kérdeztünk az idei trendekről, a táplálkozási szokásaink változásairól és persze az ideális húsvéti étrendről is.

Tudjon meg többet
29

FEBR.

Perinatális szaktanácsadói ösztöndíjat támogat az Eisberg

Az Eisberg minden évben számos fontos ügyet és szervezetet támogat, ezt a küldetését 2024-ben is folytatja a vállalat. Az egyik ilyen kiemelt fontosságú terület az egészségmegőrzés. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karával és a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társasággal (MPPPOT) történő együttműködés most új szintre lépett, hiszen az Eisberg fél éves ösztöndíjat adományozott Stiglicz-Árkosi Nóra szülésznőnek.

Tudjon meg többet
22

DEC.

2023-ban is számtalan jó ügyet támogatott az Eisberg

A 2023-as év mindannyiunknak sok kihívást tartogatott, ám a vállalat ezek mellett is figyelmet fordított a számára fontos ügyekre és az ezeket képviselő szervezetekre. Az egészségmegőrzés, a kiegyensúlyozott táplálkozás vagy épp a fenntarthatóság olyan témák, amelyeket a vállalat a mindennapi működése során is szem előtt tart. Ezen értékek mentén több szervezet, alapítvány, sportoló és művész részesült támogatásban, hogy folytathassa munkáját, amellyel kicsit élhetőbb hellyé teszik a világot.

Tudjon meg többet
Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest