Elkötelezett és boldog dolgozók az Eisberg családban

Maszk mögött is vidáman
Maszk mögött is vidáman

Vajon létezik olyan, hogy „álommunkahely”? Nos, ha igen, akkor az Eisberg Hungary Kft. jó úton jár ennek megközelítése felé, legalábbis ezt bizonyítják a vállalat dolgozóinak válaszai. A 2020. decemberben elvégzett elkötelezettségi felmérés 90%-os részvételi arány mellett 82%-os elkötelezettségi eredményt mutatott. A HR közösségépítési vezetőjével, Bognár Adriennel, valamint Gazsi Zoltán ügyvezető igazgatóval a siker mögé tekintettünk, és megnéztük: mi mindent rejtenek a számok…

Külföldön is megirigyelnék

„Azt sejtettük, hogy jó eredmény lesz, hiszen a mindennapokban láttuk az összetartást, éreztük a motivációt, azonban a végeredmény minden várakozásunkat felülmúlta. A számok azt igazolják, a dolgozók nem veszik természetesnek azokat az erőfeszítéseket, melyet a vezetőség egy igazán szerethető munkahely érdekében tesz, hanem értékelik azokat. Az anonim kérdőív kitöltésével teljesebb képet kaphattunk a három egység – fizikai dolgozók, termelésvezetés és irodai csapat – motivációs szintjéről, és az egységek közötti eltérésekről is, ezekre alapozva tudunk további fejlesztéseket indítani” – mesélte lelkesen Bognár Adrienn, az Eisberg Hungary Kft. HR közösségépítési vezetője.

Gazsi Zoltán, a vállalat ügyvezető igazgatója kiemelte:

„Számunkra munkatársaink elkötelezettsége mindig is prioritást élvezett, ezért is mérjük rendszeresen. Az erős elkötelezettségnek természetesen van gazdasági racionalitása is, hiszen a magasabb motivációval rendelkező csapat hatékonyabb és jobb minőséget kisebb veszteségekkel gyárt. Emellett nem kevésbé fontos, hogy egy szerethető munkahelyen, jó hangulatban eltöltött napi 8-10 munkaóra mennyivel kedvezőbb mindannyiunk számára fizikailag és lelkileg egyaránt. Ez a 82% összeredmény beszédes és példátlanul magas az Eisberg történetében. Ráadásul mindezt abban az évben könyvelhettük el, amikor a koronavírus-járvány korábban nem tapasztalt kihívások elé állította a vállalatokat. Hiszem, hogy a kiélezett helyzetekben ismerszik meg az ember. A mi dolgozóink pedig jelesre vizsgáztak összefogásból, kitartásból és csapatmunkából is. Külön öröm, hogy a felső vezetőkbe vetett bizalmuk 92%-ot ért el, amellyel szerintem minden management igen elégedett lenne a világ bármely részén.

Talán még ennél is büszkébb vagyok arra, hogy a kérdőívet kitöltő 152 dolgozó nagyban egyetértett (83%) azzal a kijelentéssel, miszerint a „Munkámnak van értelme, örömet okoz”.

A társaság őszinte és kritikus volt, azokat a területeket is egyértelműsítették, ahol többet várnak el tőlünk. Ilyen például a fizetés. Mindenki szeretne többet keresni, ez természetes. Alap, hogy a dolgozó kapja meg a munkakörében a piacon jellemző átlagbért, innentől számos egyéb szempont alapján fog dönteni a maradásáról, vagy esetleges munkahelyváltásról. Ha őszinte a vezetés kommunikációja, a dolgozó elhiszi és elfogadja, hogy most éppen nem kerülhet sor fizetésemelésre. Ehhez persze az is kell, hogy korábban megtapasztalták, hogy amikor lehetőség volt rá, nem feledkeztünk meg róluk. A legtöbb területen kimagasló eredményt értünk el, ami megerősíti a végeredményt: dolgozóink 87%-a kifejezetten büszke arra, hogy az Eisbergnél dolgozhat, és nem tervez váltani” – árulta el Gazsi Zoltán.

Sali kapitány akcióban

A felmérés minden fő területre kiterjedt: vizsgálta a munkaelégedettséget, motivációt, elköteleződést, a folyamatok hatékonyságát, a vezetés minőségét, a munkahelyi feltételeket, hangulatot, bérezést. Emellett olyan specifikus kérdéseket is tartalmazott, amelyek például a pandémiára vonatkoztak.

Mivel kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen konkrét intézkedések vezettek ahhoz, hogy a vállalat rekordmagas elköteleződési mutatókat produkáljon, közelebbről is szemügyre vettük az elmúlt évek HR-eseményeit.

Sali kapitány, a 2019-ben bevezetett interaktív chatbot lehetőséget teremtett arra, hogy másodpercek alatt elérjenek a kollégákhoz a legfontosabb üzenetek. E kommunikációs csatorna segítségével a vezetőség heti több alkalommal tájékoztatta a dolgozókat az aktuális helyzetről, változásokról, indokolva a döntéseket, miközben folyamatosan biztatta is őket. A hatékonyabb kommunikáció még nagyobb bizalmat eredményezett, és megelőzte a hamis hírek terjedését a cégen belül. A chatboton keresztül a nehezebb időszakokban hangulatfelmérést is végeztek. Az 5 fokú skála az egészséges aggódás (5) és az erős félelem (1) között helyezkedett el. Az eredmény 4,7 lett, ami arra utal, hogy kollégáink a nehéz helyzet ellenére is biztonságban érezték magukat.

Egyéni coachingtól a rugalmas munkaszervezésig

A vírus megjelenésével párhuzamosan Sali kapitány abban is segített, hogy az Eisberg teljesebb képet kaphasson a dolgozók problémáiról.

„Számos munkavállalónknak gondot okozott a gyermekfelügyelet megoldása, amit a chatboton keresztül jeleztek is nekünk. Ezért mire a 2020 tavaszi kormányzati döntés megszületett az iskolák bezárásáról, már kész tervünk volt. Az aktuális helyzethez alkalmazkodva a műszakváltás lehetőségének biztosításával, valamint a 4-6 órás munkarend felajánlásával igyekeztünk orvosolni a gondokat. Az elmúlt év második felében sem tétlenkedtünk: elindítottuk a Kórházsuli Alapítvánnyal együttműködve az online korrepetálás lehetőségét, melyben jelenleg 10 dolgozónk gyermeke vesz részt. A visszajelzések nagyon pozitívak” – zárta gondolatait Adrienn.

Azokat a kollégákat sem hagyták magukra az Eisbergnél, akik lelkileg nehezebben viselték a járványhelyzetet: nekik profi coach szakemberek nyújtottak online segítséget.

Gondolatok Gazsi Zoltántól a jó cégvezetés margójára…

„Sok cégvezető keres meg, hogyan lehetne ezt az eredményt gyorsan náluk is elérni. Válaszom mindig ugyanaz: gyorsan sehogy. A recept nem túl komplikált, természetesen az ördög a részletekben rejlik.

  • Végy (alakíts ki) egy egységes menedzsmentet, akik szakértők, alázatosak, szeretik a munkájukat és tisztelik a dolgozókat! Az ő példájukat fogja a többi vezető öntudatlanul is másolni.
  • A közös értékrendben ne legyen megalkuvás! Az Eisbergnél az egyik legfontosabb az ember tisztelete, enélkül semmi nem működik.
  • Fejleszd a vezetőket, a dolgozókat! Soha nem dőlhetsz hátra: a környezet és élethelyzetek változása miatt folyamatosan újra kell tervezni, finomhangolni, fejleszteni.
  • Nyíltan, hatékonyan kommunikálj! Az is a tisztelet jele, ha a dolgozóiddal a szélesebb körű tájékozódást biztosító információt is megosztod. A cégedet építik, több tartozik rájuk, mint gondolod.
  • Indulj el a Lean folyamatfejlesztés útján! Az alapoknak kell jól működniük, ehhez idő kell. Nemcsak a folyamatok, hanem a dolgozók fejlesztésében is lényeges hozzáadott értéke van a módszertannak.
  • Tégy meg mindent a dolgozók elkötelezettségének magas szinten tartásáért! Mérd, javítsd, és mérd újra!

Azt gondolom, a fentiek minden országban, minden üzletágban, minden cég esetében működnek. Hogy mit hoz a jövő, senki sem tudja. Biztos vagyok abban, hogy bármit is hoz, az Eisberg csapata a legjobbat hozza ki belőle” – mondta bizakodva az ügyvezető.

Álommunkahely álomcsapata
Álommunkahely álomcsapata
Gazsi Zoltán ügyvezető
Gazsi Zoltán ügyvezető
Bognár Adrienn HR vezető
Bognár Adrienn HR vezető

További hírek

18

ÁPR.

Hiába fontos, csak gyorsan le akarjuk tudni a munkahelyi étkezést

A magyarok többsége tisztában van vele, hogy a napközbeni étkezés jelentősen javíthatja vagy épp ronthatja munkahelyi teljesítményünket, a gyakorlatban mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről – világít rá az Eisberg az Opinio felületén végzett Színes Tálak Kutatása.

Tudjon meg többet
26

MÁRC.

Egészséges húsvét: ezt tanácsolja a dietetikus

A húsvéti időszak – sok más ünnephez hasonlóan – többek között a nagy lakomákról is szól. A családi és baráti összejövetelek során azonban nem nehéz szem elől téveszteni a mértékletességet, ami megterhelő lehet a szervezetünk számára. Egy táplálkozási szakértőt kérdeztünk az idei trendekről, a táplálkozási szokásaink változásairól és persze az ideális húsvéti étrendről is.

Tudjon meg többet
29

FEBR.

Perinatális szaktanácsadói ösztöndíjat támogat az Eisberg

Az Eisberg minden évben számos fontos ügyet és szervezetet támogat, ezt a küldetését 2024-ben is folytatja a vállalat. Az egyik ilyen kiemelt fontosságú terület az egészségmegőrzés. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karával és a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társasággal (MPPPOT) történő együttműködés most új szintre lépett, hiszen az Eisberg fél éves ösztöndíjat adományozott Stiglicz-Árkosi Nóra szülésznőnek.

Tudjon meg többet
Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest