Csomagba zárt egészséget adományozott az Eisberg a kórházi dolgozóknak

A Bethesda Gyermekkórház dolgozói és az Eisberg csapata
A Bethesda Gyermekkórház dolgozói és az Eisberg csapata

Fáradtság, túlóra és emberfeletti küzdelem – ezeket a terheket rakja a koronavírus-járvány nap mint nap az egészségügyi dolgozók vállára, akik a szaktudásuk mellett a legértékesebb dolgot adják a betegeknek a világon: az idejüket. Ebben a feszített élethelyzetben minden segítség jól jön. Az Eisberg csapata ezért úgy döntött, hogy a veszélyhelyzet kezdete óta, március közepétől, minden héten egészséges finomságokkal gondoskodik arról, hogy ne maradjanak éhesen a köztünk járó hősök.

A legértékesebb kincsek


A jó ügyek támogatója, Gazsi Zoltán és az Eisberg csapata három fővárosi intézményt – a Dél-Pesti Centrumkórház Szent László és Szent István Kórház telephelyeit, a Szent János Kórházat és a Bethesda Gyermekkórházat – látnak el hétről hétre salátákkal és öntetekkel. Az ügyvezető igazgató évtizedes tapasztalattal rendelkezik már a jótékonykodás területén, és ösztönösen keresi azokat a pontokat, ahol a leghasznosabban tud támogatást nyújtani: „Sajátos kémiája van annak, amikor az ember szemtől szemben ül le beszélgetni valakivel, mert nem elég akarni a segítséget, de tudni kell jól segíteni is. Meg kell találni azokat a kapcsolódási pontokat, ahol az adott pillanatban a leghasznosabban tudunk tehermentesíteni – néha pár adag étellel, máskor anyagi támogatással vagy lehetőségekkel lehet a legtöbbet tenni másokért” –, mondja Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezetője.

A tűzvonalban harcolóknak óriási pluszt adott lelkileg is a támogatás, amelyről Slezák Erika, a Dél-Pesti Centrumkórház vezető dietetikusa is örömmel beszélt: „A friss és ropogós saláták nem csupán ételt jelentenek a fáradt orvosoknak és nővéreknek, hanem lehetőséget is teremtenek arra, hogy az igazán fontos dolgokra tudjunk fókuszálni ahelyett, hogy mi kerüljön hirtelen az asztalra. Számunkra most az idő a legnagyobb ajándék, amit kaphatunk, mert a támogatással gyorsan és egyszerűen juthatunk egészséges, azonnal fogyasztható, minőségi ételhez. A salátaválogatás ráadásul gusztusos, étvágygerjesztő, változatos, a dresszingek ízletesek, a csomagolás pedig egyszerűvé teszi az adagolást és higiénikus is. Az orvosaink, ápolóink egyaránt szívesen fogyasztják az Eisberg termékeket. Nagyon jólesik, hogy gondoltak ránk ebben az embert próbáló helyzetben!”

Vitaminbomba a legjobbkor


Az egészséges fogások fogyasztását természetesen az immunrendszer is meghálálja, amely így hatékonyabban veszi fel a versenyt a fertőzésekkel szemben. Ezt emelte ki Dr. Vértes András, az István Kórház osztályvezető főorvosa is, aki szerint most különösen fontos, hogy minőségi ételekkel támogassuk a szervezetünk védekezőképességét: „Nagyon jó dolognak tartom, hogy a kollégák étkezése kiegyensúlyozottabb, változatosabb lesz a saláták fogyasztásával, melyek igazi vitaminbombaként, jó fegyverként szolgálnak a koronavírus elleni küzdelemben. Minden támogatásért nagyon hálásak vagyunk, ez a salátába bújtatott segítség pedig lelkileg is óriási pluszt ad számunkra” – tette hozzá az osztályvezető főorvos.

Házhoz jön a segítség


A rendszeres salátaszállítmányról Baranyiné Németh Gabriella, a Bethesda Gyermekkórház élelmezésvezetője is boldogan nyilatkozott: „Nagyon örülünk a salátáknak. A kialakult veszélyhelyzetben hatalmas segítség, hogy gyorsan jutunk egészséges ételhez és ki sem kell mozdulnunk érte. A mennyiség bőséges, nagyon praktikus a kiszerelés és finomak az öntetek is. Kollégáim, a kórház dolgozói szívesen fogyasztják ezeket a friss zöldeket. Tökéletes ebéd, mert gyorsan elkészíthető és higiénikus a csomagolás miatt. Még egyszer sok-sok köszönet az Eisbergnek, mely már nem első alkalommal segít kórházunknak és kis betegeinknek.”

…és valószínűleg nem is utoljára. Az Eisberg csapata ugyanis továbbra is elkötelezett híve a társadalmi felelősségvállalásnak, és tovább kutatják az újabb lehetőségeket, hogy segítséget nyújtsanak azoknak, akiknek szükségük van rá: „Az eltelt évek alatt számos remek partnerrel dolgoztunk már együtt és ezt a munkát folytatni fogjuk a jövőben is. Az álmatlan éjszakáimon eszembe jut, hogy mennyien várnak még rá, hogy segítő kezet nyújtsunk feléjük, így nem állhatunk meg. Mindig várnak az újabb és újabb kihívások, mert sok emberi történet van, amelyekre oda kell figyelni, amiket el kell mesélni. Mi pedig igyekszünk minél több helyen ott lenni és még több örömöt szerezni.”

A Bethesda Gyermekkórház dolgozói örömmel fogadták a salátákat
A Bethesda Gyermekkórház dolgozói örömmel fogadták a salátákat
Még a kipakolásban is segítettek
Még a kipakolásban is segítettek

További hírek

16

NOV.

Idén is teljesítette küldetését a rózsaszín csomagolású saláta

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében alkotta meg három évvel ezelőtt az Eisberg Hungary Kft. a Pink mix saláta- és zöldségkeveréket, amellyel a vállalat a Mellrákinfó Egyesület munkáját támogatja. A rózsaszín csomagolású saláta minden évben októberben kerül a boltokba, hogy hírét vigye a mellrákszűrés fontosságának, hiszen a korai stádiumban felismert betegség az esetek többségében ma már gyógyítható.

Tudjon meg többet
03

OKT.

Marketing és kommunikációs vezetőt neveztek ki az Eisbergnél

Gál Judit kiskereskedelmi és szállodaipari szektorból érkezett vezetői tapasztalattal, Spielmann Laura, korábbi marketing vezető pedig nemzetközi feladatokat kapott.

Tudjon meg többet
27

SZEPT.

Életre szóló tudást kaptak a munkatársak az Eisberg Egészségprogramban

Fél év alatt összesen 69 kilót veszítettek súlyukból azok a fogyni vágyók, akik jelentkeztek az Eisberg támogatásával januárban elindult egészségprogramba. A módszert a Táplálkozástudományért Alapítvány dolgozta ki, amelyben dietetikus, személyi edző és gyógytornász segítette a munkatársak életmódváltását. A program célja az volt, hogy támogassa az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozási szokások kialakítását, meglévő krónikus betegségek esetén a megfelelő étrend betartását, valamint ráirányítsa a figyelmet a megfelleő testsúly és vázizomzat fontosságára. Az Eisberg az első olyan vállalat, amely az Alapítvány által kidolgozott programot biztosította munkatársainak.

Tudjon meg többet
Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest