Balogh Ildikó lefutotta a több mint 220 kilométeres Ultrabalatont, de a nagy távok teljesítésének komoly ára van: együtt jár a folyamatos felkészülésekkel és rehabilitációkkal. Ildikó szerint azonban mégis megéri, ugyanis a holtponton túl a tökéletes béke vár.
Büszkeség és üresség kavargott
– 39 évesen határoztam el, hogy mielőtt betöltöm a 40-et, lefutok egy maratont. Kinéztem magamnak egy barcelonai versenyt, amit a születésnapom előtt két nappal rendeztek. Megvettem a repülőjegyet, hogy még véletlenül se gondoljam meg magam. Hat hónapom volt arra, hogy felfejlesszem a magam 2 kilométerét 42 kilométerre. Tisztességgel, megállás nélkül végigmentem, de amikor beértem a célba, kavargott bennem a büszkeség és az üresség érzése. Mindez 2017-ben volt, hét évvel azután, hogy a férjem elhunyt. Ugyan évek teltek el, de nem voltam túl jó formában… A futás sokat segített, hogy visszataláljak önmagamhoz – mondja Ildikó.
– Kétgyermekes anyaként nagyon fontos volt, hogy mentálisan jól legyek. Egyikőjük beszédfogyatékos volt, és 7 év kellett ahhoz, hogy rendbe jöjjön, de ma már teljesen egészséges. Amikor elkezdtem futni, már túl voltunk ezen a kihíváson. A gyerekek az elejétől fogva támogatnak, mindig azt mondják, hogy „nincs kérdés, megcsinálod, sose fogod feladni”. Sokat jelent, hogy így látják, hiszen amit eddig megálmodtam, azon végig is mentem, és azt a példát szeretném nekik is továbbadni, hogyha az álmaikért keményen dolgoznak, valóra válnak – hangsúlyozza Ildikó, aki munkájában is ennyire célorientált, elképzeléseit, ha nem is egyből, de hosszú távon biztosan megvalósítja.
Álomból valóság: lassú léptekkel
– Saját vállalkozást viszek, igyekszem több lábon állni. Pénzügy-számvitel szakos közgazdász, valamint mérnöktanári diplomát, később pedig általános és igazságügyi mediátor diplomát is szereztem. Vállalkozásfejlesztési tanácsadással foglalkozom, nonprofit tevékenységként pedig egy magán köznevelési intézmény fenntartója vagyok, ahol hangtechnikusokat képzünk. A zene kiemelt fontosságú eleme az életemnek. Emellett van egy kis kúriám Kisharsányban, tehát a turizmusban is jelen vagyok. A kúria véletlenül jött az életembe. Kisharsány környékén dolgoztunk, és egy elhajlós estén azt mondtam egy akkori munkatársamnak, hogy „kell itt egy ház a faluban”. Ő komolyan vette, és egy hónap múlva szólt, hogy megvan a ház. Nem akartam belőle bolondot csinálni, így lementem megnézni, és elsőre szerelem lett. Így vettem a világ végén (ami szerintem amúgy a világ közepe) egy hatalmas házat egy piciny falu közepén. Persze nem annak készült, ami lett belőle, de a dolgok változnak… így majd’ öt év alatt valósítottam meg az álmomat, lassú léptekkel.
Időközben sportolással kapcsolatos céljait sem engedte el Ildikó: a barcelonai verseny után is futott tovább. – Megmaradtam hajnali futónak, hiszen a kezdeteknél kicsik voltak a gyerekek, a reggeli kakaónak ott kellett lennie az asztalon... Barcelona után Salzburgban indultam maratoni távon, a Mozart 100 elnevezésű versenyen. Ez azért is volt emlékezetes, mert nem néztem meg alaposan a kiírást… pontosítok: el sem olvastam.Ott jöttem rá, hogy nem városi, hanem hegyi futásra neveztem be. Egész idő alatt szentségeltem, mert sose futottam ilyen körülmények között, de végigcsináltam – meséli mosolyogva Ildikó, aki következő megmérettetésén, a Fertő-tavat megkerülő versenyen tett 51 kilométer során sajnos lesérült.
Felkészülés és rehabilitáció nélkül nem megy
– A 17. kilométer környékén volt egy reccsenés a talpamban. A végén a csípőm is nagyon fájt, hónapokba telt, mire kikeveredtem ebből, de nem bántam meg. Egyértelműen a hirtelen túlterhelés volt a kiváltó ok. Ezeknek mára nincsen nyoma. Megtanultam, hogy a rehabilitáció esszenciális része a futásnak: hengerezés, manuálterápia, masszázs, minden, ami ebben segít. Következő célul a BalatonSzupermaratont tűztem ki, 2018 tavaszán. Ehhez már futóedző segítségét kértem. Az edzőm Lőrincz Olivér, a Plandurance alapítója és szakmai vezetője lett. Így már szakértő edzéstervvel ugrottam neki. Ezután több emlékezetes verseny is következett, köztük a Korinthosz 80-nal és a Spártai Százassal – fejti ki Ildikó, akinek idén sikerült végigfutnia a több mint 220 kilométeres Ultrabalatont. – Sokat jelent, hogy a családom mellett az Eisberg Hungary Kft. is támogat. Együttműködésünk elején 80 kilométeres versenyen futottam, örülök, hogy végigkövették a fejlődésemet egészen a 220 kilométerig – teszi hozzá.
Ildikó úgy érzi, 100 kilométer felett egy olyan fizikai és szellemi fáradtságot él meg az ember, aminek teljes mentális béke az eredménye. – Az ultratávokat ezért is szeretem annyira, mert mindig eljön az a pont, amikor kiürülnek a gondolataim és nem számít semmi… tökéletes állapot! Az ultrafutás által szabaddá váltam. Nagybetűs értelemben. Persze a csillagoknak is úgy kell állnia, de én azt szeretem legjobban a futásban, hogy mindig visszaigazol. Itt nincs kamu. Ha beleteszed a munkát, előbb vagy utóbb visszajön az eredmény – mondja Ildikó, akitől sokan kérdezik, bírják-e ízületei, hogyan viseli szervezete ezeket a távokat.
– Bár megterheli az ember szervezetét, felkészüléssel és folyamatos rehabilitációval jól kezelhető. A futóedzések mellett heti két alkalommal járok a Szecsei Szilárd által megálmodott és vezetett Erőműhely Sportegyesületbe, ahol saját súlyos, stability, core izomzatfejlesztő edzéseket végzünk, valamint Hutter Ádám fascia tréner edzései is sokat segítenek a rehabilitációmban. Ha valaki ésszel kezdi el, nem úgy, mint én (nevet), és fokozatosan emeli a kilométereket, nem gondolom, hogy nagyobb probléma lehet. Persze ez egyénfüggő, gondolom, nem vagyok szakértője a kérdésnek, csak futok… – zárja gondolatát az ultrafutó édesanya.
Fotó: Pánczél Andrea
