Az Eisberg is ott lesz a Fesztiválzenekar koncertjén a Hősök terén

Ismét ingyenes, nyári hangversenyt szervez a Fesztiválzenekar a budapesti Hősök terén. Június 18-án egy Bach-szvit után a híres amerikai zeneszerző, Philip Glass darabjának európai bemutatóját hallhatja a közönség. A koncerten a zenekar támogatójaként az Eisberg is jelen lesz.

Európai bemutatóval készül a Budapesti Fesztiválzenekar szezonzáró, ingyenes, szabadtéri koncertjén. A budapesti Hősök terére június 18-án este öt év után visszatérő világhírű zenekar Bach igazi nyitánynak való 4. (D-dúr) zenekari szvitjét követően a kortárs amerikai zeneszerző, Philip Glass 2006-os darabját adja elő. A filmzenéiről is ismert Glass az indiai jógi, Srí Rámakrisna életét bemutató, nagyszabású oratóriumát Fischer Iván vezényli, magyar és külföldi énekesek mellett közreműködik a Cantemus Vegyeskar.

A koncerten, a BFZ támogatójaként, az Eisberg is jelen lesz: „Büszke vállalati nagykövetként az ingyenes hangversenyt a zenekar szabadtéri eseményein már hagyományosnak számító papírszékekkel támogatjuk, míg a zenekar és a kórus kedvenc salátáinkból válogathat a fellépés előtt” - mondta Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezető igazgatója, aki hozzátette, hogy a különleges zenei eseményen résztvevőknek meglepetés-ajándékkal kedveskednek.

„Több évtizedes hagyomány a Fesztiválzenekar és Budapest életében szezonzáró, szabadtéri koncertünk, amelyet ismét a Hősök terén adhatunk. Tavalyi eseményünktől a járvány még sokakat távol tartott, de idén már újra a régi létszámú közönségre, több ezer emberre számítunk. Júniusi hangversenyünkre árnyékot vetnek a világunkban tapasztalható bizonytalanságok és a szomszédunkban dúló háború, ezért is hirdetjük Philip Glass oratóriumán keresztül Rámakrisna tanait, miszerint legyen bennünk szeretet mindenki iránt, mert »senki sem más, mint a többi«” – nyilatkozta Erdődy Orsolya, BFZ menedzser-igazgatója.

A 85 éves Philip Glass többször járt Indiában, és sokat tanult az ottani kultúráról. Az eddig csak amerikai koncerttermekben felhangzó oratóriuma az ország egyik legnagyobb spirituális alakja előtt tiszteleg, aki nemcsak az emberek, de a nagy vallások közel azonosságát is hirdette, miután a hinduizmus egyes ágainak megismerése után éveken keresztül teljes odaadással gyakorolta a kereszténységet és az iszlámot is, anélkül, hogy megtagadta volna saját vallását 

Az oratórium szereplői között találjuk a koreai Sung-Hwan Damien Parkot (bariton), az Olaszországból érkező Maria Stella Maurizit (szoprán), illetve Szilágyi Szilárdot (tenor), Földesi Ildikót (szoprán) és Magyar Pétert (kontratenor).



További hírek

16

NOV.

Idén is teljesítette küldetését a rózsaszín csomagolású saláta

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében alkotta meg három évvel ezelőtt az Eisberg Hungary Kft. a Pink mix saláta- és zöldségkeveréket, amellyel a vállalat a Mellrákinfó Egyesület munkáját támogatja. A rózsaszín csomagolású saláta minden évben októberben kerül a boltokba, hogy hírét vigye a mellrákszűrés fontosságának, hiszen a korai stádiumban felismert betegség az esetek többségében ma már gyógyítható.

Tudjon meg többet
03

OKT.

Marketing és kommunikációs vezetőt neveztek ki az Eisbergnél

Gál Judit kiskereskedelmi és szállodaipari szektorból érkezett vezetői tapasztalattal, Spielmann Laura, korábbi marketing vezető pedig nemzetközi feladatokat kapott.

Tudjon meg többet
27

SZEPT.

Életre szóló tudást kaptak a munkatársak az Eisberg Egészségprogramban

Fél év alatt összesen 69 kilót veszítettek súlyukból azok a fogyni vágyók, akik jelentkeztek az Eisberg támogatásával januárban elindult egészségprogramba. A módszert a Táplálkozástudományért Alapítvány dolgozta ki, amelyben dietetikus, személyi edző és gyógytornász segítette a munkatársak életmódváltását. A program célja az volt, hogy támogassa az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozási szokások kialakítását, meglévő krónikus betegségek esetén a megfelelő étrend betartását, valamint ráirányítsa a figyelmet a megfelleő testsúly és vázizomzat fontosságára. Az Eisberg az első olyan vállalat, amely az Alapítvány által kidolgozott programot biztosította munkatársainak.

Tudjon meg többet
Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest