November 24-én 18 fiatal dietetikus látogatott el az Eisberg gyáli üzemébe, hogy táplálkozástudományi szemmel közelebbről megismerkedhessenek a saláták birodalmával. Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezetője egy rendkívül színes és érdekes előadást tartott a szakembereknek, amelyben bemutatta az Eisberg céget, a gyáli üzemet és a konyhakész salátamixek készítésének a folyamatait. Ezeken felül pedig az egyik legmodernebb vezetéselméleti filozófiáról, a LEAN szemléletről is izgalmas gondolatokkal gazdagodott a hallgatóság. Az elmélet után következett a gyakorlat, azaz a belépés az üzem területére védőruhában és fertőtlenítést követően. Az üzemben 30 féle alapanyaggal dolgoznak, a különböző salátafélék mellett más zöldségek is megtalálhatók, mint például a különböző színekben pompázó cékla és sárgarépa, a vöröshagyma, valamint szezonálisan a sütőtök. Az alapanyagok tárolása miatt a raktárban 1 és 6 °C közötti a hőmérséklet, a páratartalom pedig 75-97% között mozog. A dietetikusok megismerték a különböző gyártósorok működését és bepillantást nyertek a gyártási munkafolyamat összes szakaszába, végigkövethették a nyersanyagok útját a raktárba érkezéstől egészen a csomagolásig, mely a következőképpen történik: - Miután a földekről megérkeznek a különböző zöldségek Gyálra, a kamionból való kipakolás után súlymérésre kerül sor, amit a minőségi átvétel követ, majd a saláták a hűtött raktárban pihennek a felhasználásig.- Bekerülve a gyártási folyamatba, attól függően, hogy milyen salátaféléről beszélünk, kézi előtisztítás vagy átválogatás történik. Például a jégsaláta esetében egyenként ellenőrzik a fejeket, eltávolítják a torzsát, a hibás, fonnyadt részeket és az esetlegesen előkerülő idegen anyagokat (pl. rovarok, falevél, fémdarabok).- Ezt követően a salátákat és a zöldségeket a dolgozók és/vagy a gépek a megadott méretre, illetve formára szeletelik. - Ezután a felszeletelt saláták egy úgynevezett optikai válogató berendezésen mennek át, amely szinte tökéletes biztonsággal kiszűri vagyis szó szerint kilövi a különböző termékhibákat és az esetleges idegen anyagokat a salátából, köszönhetően a 7 db színes-, lézer- és infrakamerának. - Innen a saláta a rendszeresen ellenőrzött, ivóvíz tisztaságú, hűtött vizű mosóberendezésekbe kerül, ahol többlépcsős mosási folyamaton esik át. - Az alapos fürdőzés után a szárítás folyamata következik, amihez nagy teljesítményű centrifugákat, illetve a különösen érzékeny salátáknál (pl. rukkola, bébi levelek) alagút szárításos technológiát használnak, ahol a levegő páratartalmának csökkentésével történik a szárítás.- Majd következik a befejező fázis, a csomagolás, amelynek első lépéseként a tiszta, vízcseppmentes saláta egy 2 soros kombinációs, úgynevezett multipond mérlegen halad át, ennek segítségével állítják be az adott termékre vonatkozó töltősúlyt. - Mielőtt a csomagológép lezárja a salátákkal és zöldségekkel megtöltött zacskókat, a gép védőgázzal tölti fel azokat, ami lényegében módosított összetételű levegő: oxigén, nitrogén és szén-dioxid keveréke. Erre azért van szükség, hogy a saláta még napok után is friss és fogyasztható legyen. Azonban más oxigénigénye van a különféle salátáknak, például a rukkolának és a zöld leveles zöldségeknek több, míg a jégsalátának kevesebb oxigénre van szüksége. Így a különböző salátamixek receptúrájánál a védőgáz arányainak a beállítása gondos és precíz feladatot igényel.A dietetikusok között volt Shenker-Horváth Kinga is, aki már több éve „Eisberges” színekben végzi a munkáját, a legfiatalabb üzemlátogató pedig az egyik dietetikus anyuka 11 hónapos kisfia volt.Az üzemlátogatás hatalmas élmény volt a szakembereknek, miközben testközelből bizonyosodhattak meg arról, hogy a konyhakész saláták gyártási folyamata során kiemelt fontosságot kap a minőség, a tisztaság és a higiénia, valamint hogy az Eisberg termékek frissesség és megbízhatóság tekintetében a legmagasabb szinten állnak. Az üzemet senki sem hagyta el üres kézzel és saláta nélkül. Shenker-Horváth KingaDietetikus
Dietetikusok látogatása az Eisberg üzemben

További hírek

16
NOV.
Idén is teljesítette küldetését a rózsaszín csomagolású saláta
Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében alkotta meg három évvel ezelőtt az Eisberg Hungary Kft. a Pink mix saláta- és zöldségkeveréket, amellyel a vállalat a Mellrákinfó Egyesület munkáját támogatja. A rózsaszín csomagolású saláta minden évben októberben kerül a boltokba, hogy hírét vigye a mellrákszűrés fontosságának, hiszen a korai stádiumban felismert betegség az esetek többségében ma már gyógyítható.

03
OKT.
Marketing és kommunikációs vezetőt neveztek ki az Eisbergnél
Gál Judit kiskereskedelmi és szállodaipari szektorból érkezett vezetői tapasztalattal, Spielmann Laura, korábbi marketing vezető pedig nemzetközi feladatokat kapott.

27
SZEPT.
Életre szóló tudást kaptak a munkatársak az Eisberg Egészségprogramban
Fél év alatt összesen 69 kilót veszítettek súlyukból azok a fogyni vágyók, akik jelentkeztek az Eisberg támogatásával januárban elindult egészségprogramba. A módszert a Táplálkozástudományért Alapítvány dolgozta ki, amelyben dietetikus, személyi edző és gyógytornász segítette a munkatársak életmódváltását. A program célja az volt, hogy támogassa az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozási szokások kialakítását, meglévő krónikus betegségek esetén a megfelelő étrend betartását, valamint ráirányítsa a figyelmet a megfelleő testsúly és vázizomzat fontosságára. Az Eisberg az első olyan vállalat, amely az Alapítvány által kidolgozott programot biztosította munkatársainak.