Győry Gábor - kiemeltügyfél-menedzser

Gábor számára meghatározó az ügyfél-elégedettség, mint mondja, ez felsőfokú vendéglátóipari végzettsége miatt jön, key account manager-ként is ez a legfontosabb a munkájában. Ma már úgy érzi, eleve elrendeltetett, hogy az Eisbergnél dolgozzon, mert itt tudja legjobban kibontakoztatni képességeit. 

Előző munkahelyén, egy nemzetközi multinál nem találta meg az előrelépés lehetőségét. Munkaközvetítőn keresztül találkozott az Eisberg ajánlatával, és bár kissé szkeptikus volt a multikkal kapcsolatban, elment az első interjúra, mert jókat hallott a svájci tulajdonú vállalatról.

Barátok közt

Voltak már tapasztalatai, ezért néhány szituációs gyakorlatra, klasszikus kérdéssorra készült, ám meglepetésére egy már-már baráti hangulatú beszélgetésbe csöppent. Szalai Judittal, az Eisberg kereskedelmi igazgatójával találkozott elsőként. Úgy érezte, mintha már ezer éve ismernék egymást. Ugyanez volt az tapasztalata, amikor behívták a második körre. Akkor már Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezetője várta. A cégvezető leginkább a személyiségére, szemléletmódjára, problémamegoldó képességére volt kíváncsi. Gábor beszélt édesapjáról, akire egyfajta mentorként tekint, tőle jött az az értékrend, amely - mint utóbb kiderült -, döntő szempontnak bizonyult, amikor őt választották a pozícióra.  Úgy érezte az interjú során, hogy maximálisan figyelmet kap.

„Azt éreztem az elejétől fogva, hogy egymásra vagyunk hangolódva, és ez az egymásra hangoltság azóta sem változott. Napról napra bebizonyosodik, hogy abszolút jó helyen vagyok itt.”

Számított az is, hogy felvidéki származása miatt kapcsolatot tud tartani szlovák partnerekkel, és az is jó pont volt, hogy igazi csapatjátékos, hiszen korábban 12 éven át vízilabdázott.

Az emberközpontúság, a bizalomra épülő kapcsolatok – a munkában ezek a legfontosabbak Gábor számára is. Persze a számok dominálnak és a terveket hozni kell, mondja, de az Eisbergnél mindez olyan pozitív légkörben történik, amiben jó részt venni nap mint nap.

Nehezített pályán

Pedig Gábor nehezített pályán indult, 2020 februárjában, a Coviddal együtt érkezett az Eisberghez. Munkájának lényege a kapcsolatépítés, az ügyfelekkel való személyes kapcsolattartás, és éppen ez vált nagyon nehézzé a járvány idején. Azt mondja, még nem sikerült megtapasztalnia, hogyan működik az Eisberg „békeidőben”, hiszen a koronavírus után jött az infláció, az orosz-ukrán háború, az infláció, ám ebben a helyzetben is fel kellett találnia magát.

Úgy látja, a Covid alatt az emberek nyitottabbak lettek az egészséges életmódra, a tudatos táplálkozásra. Ez az Eisberg termékeivel kapcsolatban is tapasztalható. Felértékelődött a termékbiztonság, az, hogy a vásárlók tudják, ezek a frissen csomagolt saláták minőségi, higiéniai szempontból mindig kifogástalanok.  Azt látja, egyre nagyobb a kereslet az általa forgalmazott termékek iránt, és szerinte ebben az Eisberg sokrétű társadalmi felelősségvállalása és támogatási tevékenysége is közrejátszik.

„Ez a hosszú távú gondolkodás lenyomata. Tulajdonképpen befektetünk a jövőbe, és nemcsak az anyagi dolgokra gondolok, hanem arra, hogy ha egy vállalat jó dolgokhoz adja a nevét és a szociális felelősségvállalás terén ennyi mindent tesz, azt a fogyasztók is meg fogják hálálni, hiszen látják, hogy ez egy szerethető cég. Másrészt azt gondolom, hogy akinek van miből adakoznia, annak kötelessége ezt megtenni.”

Gábor számára az is sokat számít, hogy olyan termékcsoportot képviselhet, amelyben ő is hisz. Fontos számára az egészséges életmód, de húsimádóként korábban nem gondolta volna, hogy ennyi salátát fog enni. Két kedvence a Bio bébilevél mix és a Verona mix. Gábor szabadidejében szívesen utazik, szeret jókat enni, de fontos számára az egészséges életmód, ezért rendszeresen fut.

Gábor az Eisbergről:

- Azért jó az Eisbergnél dolgozni, mert megélhetem az „alkotói szabadságom”, és mindebben bizalmat, támogatást, szabad kezet kapok. Mindezek mellett jót teszünk a világgal a termékeinkkel és CSR aktivitással.

- Azt szeretem a legjobban a munkámban, hogy a cégen belül kollégáimmal és cégen kívül a partnereimmel nap mint nap azon dolgozunk, hogy a legjobbat hozzuk ki a csapatból, az együttműködésünkből.

- Akkor érzem magam sikeresnek, amikor boldoggá teszek valakit, legyen az bármilyen apróság.



További hírek

18

ÁPR.

Hiába fontos, csak gyorsan le akarjuk tudni a munkahelyi étkezést

A magyarok többsége tisztában van vele, hogy a napközbeni étkezés jelentősen javíthatja vagy épp ronthatja munkahelyi teljesítményünket, a gyakorlatban mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről – világít rá az Eisberg az Opinio felületén végzett Színes Tálak Kutatása.

Tudjon meg többet
26

MÁRC.

Egészséges húsvét: ezt tanácsolja a dietetikus

A húsvéti időszak – sok más ünnephez hasonlóan – többek között a nagy lakomákról is szól. A családi és baráti összejövetelek során azonban nem nehéz szem elől téveszteni a mértékletességet, ami megterhelő lehet a szervezetünk számára. Egy táplálkozási szakértőt kérdeztünk az idei trendekről, a táplálkozási szokásaink változásairól és persze az ideális húsvéti étrendről is.

Tudjon meg többet
29

FEBR.

Perinatális szaktanácsadói ösztöndíjat támogat az Eisberg

Az Eisberg minden évben számos fontos ügyet és szervezetet támogat, ezt a küldetését 2024-ben is folytatja a vállalat. Az egyik ilyen kiemelt fontosságú terület az egészségmegőrzés. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karával és a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társasággal (MPPPOT) történő együttműködés most új szintre lépett, hiszen az Eisberg fél éves ösztöndíjat adományozott Stiglicz-Árkosi Nóra szülésznőnek.

Tudjon meg többet
Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest