Az állatok mellett a saláta is népszerű volt az Állatkerti Nevelőszülők Találkozóján

Eseménydús napjuk volt az állatkert lakóinak október első vasárnapján, örökbefogadóik tettek náluk látogatást aznap. Az Állatkerti Nevelőszülők Találkozóján az Eisberg Hungary Kft is képviseltette magát, egyrészt a kétéves tevelány, Izabella nevelőszülőjeként, másrészt kiállítóként. Az eseményt szervező Alapítvány a Budapesti Állatkertért idén 30 éves, akárcsak az Eisberg Hungary Kft, így közös születésnapi ünnepként is tekinthettek erre az alkalomra. Az Eisberg standjánál nagy sikerük volt a zöldségből faragott állatfiguráknak és a salátakóstolónak. A tombola nyertesei közül pedig többen is az Eisberg ajándékcsomagját vihették haza.

Különleges nap volt a Fővárosi Állat- és Növénykert életében az októberi Nevelőszülők Találkozója. Aznap csaknem ötezren látogattak el az Állatkertbe, őket izgalmas programok várták. A legnagyobb sikere ezúttal is a nevelőszülői értekezleteknek volt, ahol az állatgondozók meséltek a látogatóknak kedvenceikről. Az Alapítvány a Budapesti Állatkertért éppen 30 éve indította el örökbefogadói programját. Az első évben 203-an váltak állatkerti nevelőszülőkké, azóta több mint 75 ezer erről szóló oklevelet állítottak ki az Alapítvány munkatársai.

Mindent az állatok jólétéért

Kezdetben fő célkitűzésük az volt, hogy a befolyt támogatásból segítsék az állatok takarmányozását. Ma már erre nincs szükség, de számos területen jól jön a segítség - mondja Montskó Éva, az Alapítvány a Budapesti Állatkertért elnöke. Az örökbefogadók az Állatkert leglelkesebb támogatói. A magán- és céges adományozók jóvoltából befolyó pénz legnagyobb részét az állatok jólétére fordítja az Alapítvány. Sokat költenek például környezetgazdagító eszközökre, játékokra, amelyek aktivitásra serkentik az állatokat.

Az Állatkert különböző természetvédelmi programjai az Alapítványon keresztül is kapnak támogatást, ilyen például a tarvarjú fiókák természetes környezetükbe való visszatelepítése, vagy a használt mobiltelefonok visszagyűjtése, amellyel a gorillák afrikai élőhelyének megóvását segítik. Az Alapítványnak komoly szerepe van az ismeretterjesztő tevékenység támogatásában is, állatkerti vetélkedők szervezésétől kezdve a sajátos nevelési igényű, fogyatékkal élő, hátrányos helyzetű csoportok számára kialakított speciális programokig.

Ilyen rendezvény volt tavaly a Sérült gyerekek napja, amelynek sikeres megrendezéséhez az Eisberg is hozzájárult. Azóta a kapcsolat tovább mélyült, amikor májusban a vállalat örökbe fogadta Izabellát, a kétpúpú tevét, ezáltal újabb támogatást nyújtva az Alapítványon keresztül az Állatkertnek.

„Az állatok a hétköznapi életben is közel állnak a szívemhez, ezért számomra mindig nagy öröm, amikor ilyen együttműködésekben részt vehetek. Az örökbefogadás során először nehéz volt a választás, de Izabella fotója egyből megmosolyogtatott bennünket. Ami végül még a döntésünket segítette, hogy szinte sorsszerű, hogy Izabella és az Eisberg születésnapi ünnepsége között csak 3 nap különbség volt” -  mondja Spielmann Laura, az Eisberg Hungary Kft. marketing vezetője.

Közösen az ismeretterjesztésért

Az Eisberg Hungary Kft és az Alapítvány a Budapesti Állatkertért is idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, de nem ez az egyetlen közös pont. Mindkét szervezet elkötelezett a környezetvédelem, a természet megóvása és az ismeretterjesztés iránt. Ez utóbbi a mostani Nevelőszülők Találkozóján is megmutatkozott, mondja Montskó Éva.

„Az Eisberg minden egyes alkalommal amikor kitelepül az Állatkertbe, egyúttal ismeretterjesztő funkciót is végez, hiszen az egészséges táplálkozás mellett érvel, mégpedig nagyon jól és nagyon látványosan, ami példaértékű, hiszen aki esetleg itt kóstol először salátát, valószínűleg később is szívesebben fogyasztja majd. Jó példát látnak a gyerekek, és jó példát látnak az anyukák is arra, hogyan lehet rávenni a válogatós kicsiket a zöldségfogyasztásra.”

Az ismeretterjesztés az Eisberg számára is nagy jelentőséggel bír, mondja Spielmann Laura marketing vezető.

„Az  Állatkert olyan szórakozási formát nyújt a gyermekeknek és családoknak, ahol közelebb kerülhetnek a természethez. Az edukáció és a gyerekek megszólítása kiemelten fontos számunkra. Egy-egy rendezvényen rengeteg családdal találkozhatunk, akik a játékos programokon keresztül ismerkedhetnek meg a zöldségek és salátafélék sokszínűségével és ízvilágával.”



További hírek

16

NOV.

Idén is teljesítette küldetését a rózsaszín csomagolású saláta

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében alkotta meg három évvel ezelőtt az Eisberg Hungary Kft. a Pink mix saláta- és zöldségkeveréket, amellyel a vállalat a Mellrákinfó Egyesület munkáját támogatja. A rózsaszín csomagolású saláta minden évben októberben kerül a boltokba, hogy hírét vigye a mellrákszűrés fontosságának, hiszen a korai stádiumban felismert betegség az esetek többségében ma már gyógyítható.

Tudjon meg többet
03

OKT.

Marketing és kommunikációs vezetőt neveztek ki az Eisbergnél

Gál Judit kiskereskedelmi és szállodaipari szektorból érkezett vezetői tapasztalattal, Spielmann Laura, korábbi marketing vezető pedig nemzetközi feladatokat kapott.

Tudjon meg többet
27

SZEPT.

Életre szóló tudást kaptak a munkatársak az Eisberg Egészségprogramban

Fél év alatt összesen 69 kilót veszítettek súlyukból azok a fogyni vágyók, akik jelentkeztek az Eisberg támogatásával januárban elindult egészségprogramba. A módszert a Táplálkozástudományért Alapítvány dolgozta ki, amelyben dietetikus, személyi edző és gyógytornász segítette a munkatársak életmódváltását. A program célja az volt, hogy támogassa az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozási szokások kialakítását, meglévő krónikus betegségek esetén a megfelelő étrend betartását, valamint ráirányítsa a figyelmet a megfelleő testsúly és vázizomzat fontosságára. Az Eisberg az első olyan vállalat, amely az Alapítvány által kidolgozott programot biztosította munkatársainak.

Tudjon meg többet
Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest