Erőt adott a zöld turmix a cselgáncsozóknak

Minden napra jutott magyar érem az utánpótlás Cselgáncs Európa Bajnokságon, amelyet november elején rendeztek meg Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem arénájában. Az Eisberg zöld turmixszal és salátával erősítette a magyar csapatot.

A háromnapos verseny végén a csapatbajnokság hozta a legnagyobb izgalmakat. Viszonylag sima út vezetett a legjobb négy közé, ahol a magyar versenyzők a grúzokkal találták szembe magukat, akik később a döntőben magabiztosan szerezték meg az aranyérmet. Jó ideig fej-fej mellett haladt a két csapat, miközben szinte felrobbant az aréna a biztatástól. Végül egy hajszállal a mi sportolóink maradtak alul és készülhettek a harmadik helyért a németek ellen. Ez az összecsapás is bővelkedett izgalmakban, de egy villámgyors ipponnal Özbas Szofi pontot tett a végére, így az előző két nap medáljai mellé egy csapat bronzérmet is szerzett a magyar delegáció.

Az Eisberg sok éve támogatója a hasonló nemzetközi tornáknak, remek kapcsolat alakult ki a Magyar Judo Szövetséggel. Versenyzők, edzők és a szervezésben résztvevők most is régi ismerősként üdvözölték a bemelegítő teremben felállított Eisberg standot, a salátáinkat és mindenekelőtt a zöld turmixokat. Egész nap pörgött a gép, a poharak szinte pultot se értek, a sportolók kézből vették el a vitamindús italt, amelynek népszerűsége évről évre nő. Nagy öröm ez számunkra, hiszen úgy érezzük, a sikerhez egy kicsit mi is hozzájárulhattunk!  Köszönet az együttműködésért Dr. Tóth Lászlónak, a Magyar Judo Szövetség elnökének!

Fotók: Pánczél Andrea

Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke és Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója
Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke és Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója
Özbas Szofi fjúsági olimpiai bajnok, junior Európa-és világbajnok  cselgáncsozó
Özbas Szofi fjúsági olimpiai bajnok, junior Európa-és világbajnok cselgáncsozó

További hírek

16

NOV.

Idén is teljesítette küldetését a rózsaszín csomagolású saláta

Október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ennek jegyében alkotta meg három évvel ezelőtt az Eisberg Hungary Kft. a Pink mix saláta- és zöldségkeveréket, amellyel a vállalat a Mellrákinfó Egyesület munkáját támogatja. A rózsaszín csomagolású saláta minden évben októberben kerül a boltokba, hogy hírét vigye a mellrákszűrés fontosságának, hiszen a korai stádiumban felismert betegség az esetek többségében ma már gyógyítható.

Tudjon meg többet
03

OKT.

Marketing és kommunikációs vezetőt neveztek ki az Eisbergnél

Gál Judit kiskereskedelmi és szállodaipari szektorból érkezett vezetői tapasztalattal, Spielmann Laura, korábbi marketing vezető pedig nemzetközi feladatokat kapott.

Tudjon meg többet
27

SZEPT.

Életre szóló tudást kaptak a munkatársak az Eisberg Egészségprogramban

Fél év alatt összesen 69 kilót veszítettek súlyukból azok a fogyni vágyók, akik jelentkeztek az Eisberg támogatásával januárban elindult egészségprogramba. A módszert a Táplálkozástudományért Alapítvány dolgozta ki, amelyben dietetikus, személyi edző és gyógytornász segítette a munkatársak életmódváltását. A program célja az volt, hogy támogassa az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozási szokások kialakítását, meglévő krónikus betegségek esetén a megfelelő étrend betartását, valamint ráirányítsa a figyelmet a megfelleő testsúly és vázizomzat fontosságára. Az Eisberg az első olyan vállalat, amely az Alapítvány által kidolgozott programot biztosította munkatársainak.

Tudjon meg többet
Logo Facebook Logo Instagram Logo Youtube Logo Pinterest